Szilveszter

2009.12.31. 18:48

„Ballag már az esztendő,
vissza-visszanézve,
nyomában az öccse jő,
vígan fütyörészve.”

Kányádi Sándor

 

Eljött az év utolsó napja… Mi ezt arra használtuk, hogy végre otthon, nyugiban lehessünk a családdal, némi sör és zöldalmás Blagoff társaságában. Az utóbbi időben ugyanis alig voltam otthon… Szinte minden hétvége túrázással telt, ami nagyon jó volt, de már jól esett végre egy kicsit pihenni is. Rengeteg nagyon jó túrához sikerült  így csatlakozni, és néhányat még én is szerveztem a „túratárs” nevű oldalon keresztül. Hihetetlen jó fej embereket sikerült itt megismernem, de ami még fontosabb, hogy Hildával mi ketten is itt ismerkedtünk össze véletlenül…

Ez idő tájt Hilda Kárpátalján dolgozott önkéntes tanítóként a szürtei cigányiskolában. Nem kis feladatot véve ezzel a nyakába, és tudtam, hogy nem lesz könnyű így elviselni a szolgálatának akkor még nagyjából fél évnyi hátralévő részét. Inkább nem is foglalkoztam ezzel a kérdéssel, mert még belegondolni is rossz volt… Egyelőre úgyis annak örültem, hogy még nagyjából két hétig itthon lesz Ő is. Ennek a kárpátaljai önkéntességnek viszont megvolt az az előnye is, hogy olyan dolgokhoz is hozzá tudtunk jutni, amit itthon nem nagyon lehet beszerezni… Így került hozzánk a finom zöldalmás nedű is Kárpátaljáról - Hilda jóvoltából.

Sajnos azonban ez nem tartott sokáig, mivel nekiálltunk Activity-zni, és persze a jó hangulat közben észre sem vettük, hogy hamar más folyadék után kell néznünk. Gondolom mindenki ismeri a fenti játékot, úgyhogy nem kell elmagyarázni, miért is rötyögtünk jókat azon az estén… Hát így telt nálunk a Szilveszter: otthon, nyugiban, vidáman… de még mindig csak fél kézzel :).

A bejegyzés trackback címe:

https://amrasura.blog.hu/api/trackback/id/tr952000797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása