"Ne a járt úton haladj, hanem inkább abban az irányban indulj el, amerre még senki sem járt előtted, és te hagyj magad után lábnyomokat." - Ralph Waldo Emerson

Nagyszabású pincekoncert után mint említettem túrázni indultunk. Természetesen OKT-n, mint mostanság mindig. Az este folyamán elcsábítottuk Csét is, így hárman másnaposan, álmosan, fáradtan túráztunk, míg Palkó és Kinga kipihenten, fitten csatlakozott hozzánk. A buszt természetesen lekéstük, de fél óra múlva jött a következő, amivel célba is vettük a téglagyárat. Itt pecsételtünk és nekivágtunk a mindössze 15 km-es útnak, amin viszont körülbelül 650 méter szint jutott (utólag átszámolva :)). A Csúcs-hegyi-nyeregben elidőztünk egy keveset a fűben majszolgatva némi csokit.

A pihenőt követően gondoltuk letérünk az útról egy rövid szakaszon, mert Karesz úgy vélte, hogy arra érdekesebb lesz a terep. Ezzel némi plusz emelkedőt betervezve nekivágtunk a Csúcs-hegy gerincének. Mindannyian csatlakoztunk hozzá (igaz nagyon más választásunk nem volt) és valóban érdekesebbre is sikeredett, mivel a térképen jelölt (jelzés nélküli) "út" hamarosan egy vadcsapásba váltott át. Mikor már teljesen a dzsindzsásban másztunk Palkó megjegyezte, hogy igazán visszafordulhatnánk, de már nem lett volna értelme így Tarzanokká és Xénákká válva meneteltünk a bozótosban. Itt sok sok érdekes dolgot találtunk, pl. fotel, bunker stb, míg végül sikerült visszakeveredni a kékre.

Az út során több helyen is találtunk kéregdarabokat kék festéssel, de nem nagyon tudtuk mire vélni. Később tudtam csak meg, hogy egyszerűen hülye gyerekek szórakoztatták magukat azzal, hogy levagdosták baltával a jelzéseket...

A kis kitérő után a Hármashatár-hegyre másztunk föl, ahonnan nagyon szép kilátásban volt részünk, de sajnos nem sokáig tudtuk ezt élvezni mert nagyon erős szél fújt. Itt Karesz felkereste a pecsétet, amit egy étteremben talált meg nagy nehezen. Innen már többnyire lejtett a terep, és hiába mondta Karesz, hogy már nincs sok hátra a többiek kiszálltak a Fenyőgyöngyénél és buszra ültek.

Az érzékeny búcsút követően a blökikkel négyen nekivágtunk a táv hátralévő részének. Megnéztük az Árpád-kilátót, ahonnan szintén nagyon szép kilátás volt a Dunára. A szél továbbra is nagyon erős volt aminek nagyon örültek a vitorlázó repülők. A felszállópályán Maya és Inka játszott egy keveset a többi kutyával. Végül a sok emelkedőtől és a széltől elgyötörve érkeztünk meg a Hűvösvölgybe, ahol még egy kis buszozgatás várt ránk (persze a jól megérdemelt lángost követően :)).

 További képek itt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.