"Vannak az életünkben olyan események, amelyekről - miközben javában zajlanak még - tudjuk, hogy sohasem felejtjük el. Ilyen egy-egy jó beszélgetés, egy ölelés, néha egy szép zene; amíg éled, egy Hang azt mondja benned: 'szívd magadba jó mélyen ezt az élményt, mert ebből kell táplálkoznod egy életen át!'" - Müller Péter

Egy régóta tervezett és már nagyon várt szakaszhoz érkeztünk el múlt hétvégén. Valamikor rég hallottam a Cserepeskői-barlangról és azóta izgatta a fantáziámat, hogy milyen lehet nomád körülmények között egy barlangban aludni...

Péntek délután Uppony és Mályinka között vezetett az első szakasz. Ha nem lett volna a másik két nap, akkor most biztos a szép Lázbérci víztározó maradt volna meg bennem legjobban erről a részről. Így azonban csak a dobogó legalsó fokáig jutott a Cserepeskő és a Három-kő után. Péntekre csak egy rövid bemelegítő szakasz jutott, hogy a többi nap ne legyen túl megerőltető a sok szint miatt. A legnagyobb problémát a rengeteg buszozás okozta és a visszatérő láz ami kicsit aggasztott, de semmiképp sem akartam emiatt visszamondani ezt a túrát. Az estét már négyen (Hilda, Noémi, Péter és én) a Papréte vendégházban töltöttük Mályinkán. A szállás nagyon kényelmes volt és nagyon szép rendezett a falu is. Sajnos nem sok időt töltöttünk itt, mert reggel már indultunk is tovább Bánkút felé. Masszív emelkedő volt végig és rendesen fárasztottak minket a hátunkon hordott 10-15 kilós táskák is. Mindenre fel kellett készülnünk, mivel azt sem tudhattuk, hogy lesz-e szabad hely a barlangban. Így a szokásos felszerelésen kívül volt nálam sátor, derékalj és hálózsák is. Mivel vízvételi lehetőség sem nagyon van a barlang közelében ezért folyamatosan 3 liter vizet is vittem magammal.

Igazából Bánkútig nem történt semmi érdekes, ott azonban találkoztunk két idősebb férfivel. Egy pillanat alatt végigmértem őket és nem tévedtem amikor megtudtam, hogy ők is a barlanghoz igyekeztek. Az idősebbik már többször is aludt fönt így megpróbáltam minél több hasznos információt megtudni tőle. Kicsit elkeserített amikor mondta, hogy ilyenkor mindig rengetegen vannak és nagy valószínűséggel most is lesznek jó páran. Állítása szerint a rekord eddig 16 fő volt, de azt azért nem szívesem próbálnám ki... Annak viszont nagyon megörültem, hogy ha szerencsések leszünk, akkor szarvasbőgést is hallhatunk az éjjel. Gyorsan összeszedtük magunkat és nekivágtunk az útnak, mivel jobb szerettem volna a barlangban aludni a sátor helyett. Az új szobatársaink pedig megígérték, hogy foglalnak nekünk négy helyet, ha ők érnek fel előbb, mivel mi még néhány kisebb kitérőt is beterveztünk. Ezt nagyon megköszöntük és elindultunk Három-kő felé.

A Három-kő hihetetlenül szép volt. Annyira megtetszett a látvány a fennsíkról, hogy majdnem engedtem a csábításnak és a várható tömegszállás helyett inkább az ottani sátrazás mellett döntöttem. Ha nem vártam volna annyira a barlangot és mivel jó eséllyel máshol nem lesz már arra lehetőségem, hogy barlangban aludjak így maradtam az eredeti elképzelés mellett. Megkerestünk még egy geoládát, majd rövid pihenő után fájó szívvel búcsút vettünk a helytől és elindultunk tovább Tar-kő felé. Ott sajnos nem nagyon volt kilátás, de legalább egy ládát itt is megkerestünk. Mivel nap végére kicsit belassultunk, Hilda szigorú tanítónéni módjára kijelentette, hogy ha nem érünk hatra a barlanghoz, akkor megyünk tovább Bélapátfalváig. Aztán hogy-hogy nem, éppen hatra megérkeztünk a szállásra. Két fiatal pár már tüzet rakott a barlang előtt, de a délutáni "haverjaink" sehol sem voltak. Szerencsére ők kissé antiszociálisak voltak és végül úgy döntöttek, hogy nem akarják velünk megosztani a szállást, így inkább kint alszanak egy kicsit távolabb. Mi persze ezt egy pillanatig sem bántuk és gyorsan elfoglaltuk a helyünket. A barlang egyébként egy nagyjából 10-15 négyzetméteres lyuk, amiben két oldalt alacsony színpadhoz hasonló fa priccs van végig a fal mellett, a bejárat mellett pedig egy kis vaskályha. Volt még csákány, fűrész, lapát, néhány gyertya és még egy-két kisebb hasznos holmi azok számára, akik hirtelen megszorulnak.

Amíg a lányok nekiláttak a vacsi elkészítésének, mi Péterrel elmentünk fát gyűjteni. Igaz, volt már ott bőven fa, de azért annyit mi is összeszedtünk, hogy az utánunk jövőknek is bőven maradjon. A barlangban is nekiláttunk befűteni, de ahányszor kinyitottuk a kályhát, mindig tömény füst töltötte meg a benti levegőt. Kint jókat beszélgettünk és hallgattuk a várt szarvasbőgést. Már csak ezért is megérte ide feljönni, hogy hallhassuk ezt a hátborzongató erőfitogtatást. Szinte megállás nélkül "bőgtek" a szarvasok és éjjel még a barlangból is hallottuk őket. Miután úgy éreztük, hogy kicsit kitisztult a levegő a kis odúnkban, nekiláttunk eltenni magunkat másnapra. Bent kellemes meleg volt, de az ajtót résnyire nyitva hagytuk, hátha mégis valahogy visszaszáll a füst. Lefekvés után még vagy egy órán át szórakoztattuk magunkat szóláncozással, barkochbázással és természetesen minden elvetemült dolog előjött közben mint pl: semmi, lyuk (ezen vagy fél órát szenvedtek és féltem, hogy a végén még meg is vernek ;)) és méter.

Aztán szép lassan mégiscsak elnyomott minket az álom, de nem sokáig, mivel többször arra ébredtünk, hogy valami motoszkál a barlangban. Viszont ahányszor felkapcsoltuk a lámpát semmi mozgás nem volt. Egyszer azonban sikerült reflektorfénybe állítani a bűnöst. Egy szerencsétlen kis pele volt a szobatársunk (amolyan motkány féle kis szőrös állatka). Így, hogy már tudtam mi mozog időnként körülöttünk kicsit megnyugodtam - igaz kintről is jöttek zajok és egyszer az ajtó is elég hangosat koppant. Mindenesetre sikerült olyan mélyen elaludnunk, hogy csak a reggeli napsütésre ébredtünk. Ekkora viszont már tényleg elég friss volt a levegő... Igaz rajtam ekkor még csak rövid gatya és póló volt, Hilda pedig magára húzott két pulcsit is :).

Reggel falatoztunk egy kicsit, rendet raktunk magunk után és nekivágtunk a vasárnapi távnak Szarvaskőig Bélapátfalván át. Ez a nap már nem volt annyira megtervezve, de tudtuk, hogy hazafelé jóval több busz közül lehet majd válogatni. Elsőre elég könnyű napnak ígérkezett, de valahogy mégsem így sikerült :). Igaz lényegesen kevesebb szint volt aznapra, de az a rengeteg lejtő is ki tudja fárasztani az embert, főleg ha egy jó nagy táska van a hátán. Bélapátfalván pihentünk egy keveset a tó partján aztán megkerestem még egy kétpontos ládát. Természetesen megnéztük az apátságot is, miközben a Katedrális című filmet láttuk megelevenedni lelki szemeink előtt. Hamarosan újra úton voltunk és elkezdtük nézegetni a menetrendeket. Mint kiderült ötig elég gyakran járnak a buszok, utána viszont már két órát kellett volna várni és Péternek még Dunaújvárosba is haza kellett utaznia aznap (utólag megnéztem és rájöttem, hogy elnéztem :) bocsi). Így kicsit a lovak közé csaptunk és igyekeztünk minél gyorsabban haladni. Ez persze meg is hozta a gyümölcsét és egy jó hosszú szakaszon rossz irányba mentünk. Legalább egy-két kilométert elnéztünk, ami eléggé megnehezítette volna a busz elérését. Ahogy ez szokott lenni, pont a legrosszabbkor jött, mivel már mindenki kezdett leereszteni. Gyorsan elemeztük a térképet és a legvalószínűbbnek tűnő pozíciót megjelöltük. Úgy döntöttük, hogy inkább előre menekülünk és megpróbálunk egy jelöletlen úton visszatérni a kékbe. Máskor talán visszamentünk volna a biztos ponthoz, de ha most visszamegyünk akkor biztos nem érjük el a buszt, így meg azért volt még némi esélyünk. Szerencsére tényleg jól gondoltuk és újra megtaláltuk a helyes utat. Innentől azonban tényleg nem volt pihenés és úgy nekiiramodtunk, hogy néhol még futottunk is jó hosszan. Ez is csak pszichológia és így, hogy muszáj volt haladni mindenki elfelejtette minden búját, baját és csak az utat nézte. Kicsit sajnálom, mert nagyon szép részeken csak átrohantunk, de legalább elértük a buszt és rengeteg élménnyel gazdagodva haladtunk újra a "civilizáció" felé.

További képek itt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.