[OKT] Az utolsó felvonás

2011.11.19. 15:09

"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt."

- Dan Millman

 

 

Négy éve - amikor először hallottam - még csak egy elérhetetlen célnak tűnt, hogy végigjárjam a több mint 1100 kilométer hosszú Országos Kéktúrát. Nem is igazán emlékszem hogyan is döntöttem el, hogy elkezdjem, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy vettem egy kéktúrás pecsételő füzetet és bejártam egy szakaszt a Budai-hegységben. Az első pecsételésnél az én sorsom is "megpecsételődött" és tudtam, hogy innen már nincs visszaút. Akkor még nem fogtam fel, hogy mennyi utazás, túrázás, társak és kaland vár rám az ÚT során. Tudat alatt, lelkileg viszont már teljes mértékben elszántam magam, hogy egyszer bizony a füzet minden kis négyzetében egy-egy pecsét fog díszelegni és egyszer minden szegletét bejárom kis hazámnak.

A teljes táv megtételéhez nem szabtam magamnak semmilyen időkorlátot. Viszont ahogy fogytak az üres négyzetek egyre jobban hajtott a vágy, hogy minden hiányzó részletét megismerjem a kirakósnak. Így hát négy év elteltével nagy vágyakozással néztem elébe az utolsó Országos Kéktúra szakaszomnak. Egy nagyon szép résszel terveztem befejezni ezt a hosszú utat, így az Aggtelek környéki szakaszt hagytam a legvégére. Egy hónappal korábban már alig vártam, hogy mehessünk és már jó korán nekiláttam a szervezésnek. Kellett is, mivel az Aggtelek és Jósvafő közötti távot a föld alatt szerettem volna bejárni a Retek-ági szakasszal kiegészítve. Szerencsére mindent sikerült időben leszervezni, így kilencen vágtunk neki a távnak: Dóra, Emese, Hilda, Kornél, Máté, Noémi, Péter, Zóra és én.

Pénteken munka után két autóval mentünk Pestről, de mi még beugrottunk Kornélért Egerbe. Már késő este volt, amikor megérkeztünk a szállásunkra (Boros Panzió) Jósvafőre. Kedves vendéglátóink voltak, és minden rendben volt a szállással. Négy szobából, kettőt pedig egyenesen a házinéni gyerekeitől kaptunk meg arra a pár napra a rengeteg lovas poszterrel és a szövegértési elemzéssel együtt. :) Este még játszottunk egy kicsit Emese pingvines és Kornél aranyásós társasjátékával. Majd pedig jó sokáig elbeszélgettünk, így csak jóval éjfél után sikerült ágyba kerülnünk...

Reggel hatkor keltünk, hogy hétkor indulhassunk Emesével az autós logisztikázásra. Nem akartunk ugyanis a Volánra hagyatkozni, mert az ott eléggé nehezen lett volna megoldható. A végeredmény az lett, hogy Bódvaszilason várt egy autó minket és reggel nyolc körül már indulhattunk mi is gyalog az aznapi 27 kilométeres távnak. Persze indulás előtt nem maradhatott el egy kis közös fényképezés sem (ami persze végig kísért minket egész nap). Szerencsénkre ezen a hétvégén is kitartott a jó időjárás, így csak a hideg ellen kellett felkészülnünk, de eső nem nehezítette az utunkat. Első látványosság az úton a Hucul ménes volt. 97 pici paci volt szerteszét a dimbes-dombos pusztában. Persze nem számoltuk meg őket, de találkoztunk a csikóssal, aki mesélt nekünk egy kicsit a lovairól. Az út során rengeteg barlang és víznyelő mellett mentünk el, egyet-kettőt közelebbről is megnéztünk. Ezt követően a derenki romvárost kerestük fel. Derenk egy szép, rendezett kis falu volt egészen 1943-ig, mígnem Horthy Miklós úgy nem döntött, hogy medve rezervátumot szeretne létrehozni a közeli vadászkastélyához. Az embereket kitelepítették, a falut pedig lerombolták. Ma már csak a felújított iskolaépület, egy kápolna, néhány rom és rengeteg emléktábla őrzi az egykori település emlékét. Az iskolában nyílt múzeum van berendezve ahol eltöltöttünk egy kis időt. A kápolna környékén pedig finom lekvárszerű szilvákat szedegettünk a földről. Sajnos elég hideg volt, így a többség a pihenés helyett a haladást választotta. Egy ideig még együtt haladtunk, de végül Dóra, Emese és Zóra inkább egy másik utat választott Bódvaszilasig, mi pedig folytattuk utunkat az utolsó pecsétek felé. Az erdő egyébként már eléggé kopasz volt, de nagyon hangulatos volt, a hatalmas avartengerben bandukolni és rugdosni a leveleket. Így érkeztünk meg a Bódva patakhoz, ami most egy parányi erecske volt csupán egy hatalmas gát mögött. Tanakodtunk is minek oda az a nagy gát, de később megtudtuk, hogy bizony az a kicsi patak öntötte el egy éve többek között Edelényt és a környező településeket. Már csak a vonatállomásra kellett elérnem az utolsó üres négyzethez. Sajnos ez nem sikerült olyan szépre, mint Ákos Írott-kői pezsgőbontása, de mindezért bőven kárpótoltak a többiek az esti meglepetésekkel. Egy kicsit mogorva bakter fogadott minket és kicsit feszengve került be az az utolsó pecsét a helyére, amit egy kis zene is kísért. Persze nem is ez az egy pecsét a lényeg, hanem az a rengeteg emlék és élmény, ami ehhez az egész kéktúrához kapcsolódik. A végére a bácsi szíve is megenyhült egy kicsit, de mi azért jobbnak láttuk a minél hamarabbi távozást és hamarosan már ment is az újabb logisztikázás visszafelé.

Estére Emese nagyon finom gulyáslevessel és túrós csuszával készült. A többiek részéről pedig sok üveg finomabbnál-finomabb pezsgő és bor várta az ünneplést. Ami azonban a legnagyobb meglepetés volt számomra az egy kis fa emlékmű, amit Kornél saját kezűleg készített nekem. Nagyon jól éreztük magunkat és természetesen aznap is előkerült az Aranyásó és megint éjszakába nyúló játék vette kezdetét...

Reggel fél nyolckor már Aggteleken vártuk az indulást, bár mint kiderül kicsit tovább is aludhattunk volna ;). Addig is amíg megérkezett Imre - a barlangi idegenvezetőnk - készült rengeteg csizmás kép. Mire elkezdődött a túra már mindenki alig várta, hogy végre bemehessünk a jó meleg 10 fokos barlangba. Én egyszer már voltam az Aggtelek-Jósvafő közötti hosszú túrán (itt ismertem meg Kornélt és beszéltem rá a Túratárs-ra :)), de persze most is sokat ámultam a szép barlangon. Az úton jókat nevettünk Imre "bácsi" és Emese "néni" viccelődésein és Hilda még el is nevezett egy cseppkő képződmény típust, a "sztalag gát"-ot. Ez a mésztufagát és sztalagnát (álló csepkő) keveréke. A barlangól rengeteg dolgot lehetne írni, de a legjobb ha ezt mindenki saját szemével nézi meg, mivel leírni úgy sem nagyon lehet. Az öt órás hosszú túra nagyjából mindenki által teljesíthető és még csak kúszni mászni sem kell. Cserébe olyan szép helyeken járhat, ami még viszonylag érintetlennek tekinthető az ismertebb Aggteleki résznél. Számunkra azonban a legizgalmasabb rész félúton kezdődött a Retek-ági oldalágnál. Ez egy plusz 3 kilométeres vizes szakasz, ahová  csak nagyon kevesen jutnak el. Szerencsénkre vagy éppen szerencsétlenségünkre olyan alacsony volt a vízállás amilyet még Imre sem látott pályafutása alatt. Abból a szempontból örültünk ennek, hogy egy rendesebb gumicsizma elég volt ahhoz, hogy szárazon megússzuk a túrát. Máskor ugyanis nem ritka, hogy mellkasig érő vízben kell 1-2 órán át gázolni. Így azonban sajnos nem volt olyan szép és hangulatos a barlang mint máskor. Ennek ellenére mi így is csak ámultunk a látványtól és időnként a zsibbasztó fájdalomtól, amit a csodaszép cseppkövek okoztak a fejünkön. A barlang védelme érdekében ugyanis sisak nélkül kell közlekedni, hogy ezzel is védjék a képződményeket. Egy párszor szerintem mindenki közelebbről is szemügyre (pontosabban fejügyre) vette a cseppköveket és sziklákat, de a végére többnyire mindenki rutinosan hajolgatott. Azért egyszer nekem is sikerült egy szépet fejelnem, aminek következményét még egy hét múlva is éreztem. Mindenesetre nagyon izgalmas és élménydús volt ez a vizes oldalági túra. Amikor innen is visszaértünk még várt ránk 1-2 óra gyaloglás, nem kevésbé szép helyeken. A végére pedig jutott még egy barlangi koncert is, ahol a zenéhez Hilda és Noémi kapcsolgatta a hangulatvilágítást. Nyolc órával az indulás után újra megérkeztünk a napfényre amit - az igazat megvallva - egyikünk sem bánt. Rövid búcsúzkodást követően pedig már úton is voltunk hazafelé rengeteg szép emlékkel felvértezve. Nekem pedig a táskám mélyén egy teljesen végigpecsételt füzet is lapult, ami négy éven át volt hűséges túratársam...

További képek itt és itt.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://amrasura.blog.hu/api/trackback/id/tr283418792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kortkornel 2011.12.07. 09:03:28

Sziasztok!

Karesz remek beszámolót irtál!
Úgy gondolom , hogy nagyszerű hétvége volt, szerintem mindenki jól érezte magát. Köszönjük a szervezést és azt , hogy részesei lehettünk a nagy napnak!

Üdv: Kornél
süti beállítások módosítása