"Soha ne add fel

Nem számít mi történik

Soha ne add fel..." - XIV. Dalai Láma

Vizsgák után már tűkön ülve vártuk, hogy végre kimozdulhassunk a szabadba. Be is terveztünk egy kéktúrát a címben szereplő szakaszra és 26-án délután útra is keltünk. Vonattal közelítettük meg Sárvárt, mert a benzint ugye már aranyárban mérik és mert én a vizsgám után szűk egy napra hazamentem. Én Komáromból Győrön át közelítettem, Karesz Budapestről Székesfehérváron át az északi parton.
Celldömölkig minden rendben volt, olvastam, tudtam, hogy majd csak utána kell figyelnem az állomásokat, Cellt meg úgyis felismerem. Tudtam azt is, hogy a 4. megállásnál már le kell szállnom. Számoltam is szépen sorban a megállókat, a 3. után készülődtem, biztonság kedvéért érdeklődtem az utasoktól, hogy ugye most következik Sárvár, de senki sem volt ismerős erre, így mikor a vonat megállt én leszálltam. Kár volt. Ostffyasszonyfán találtam magam, pontosan a semmi közepén. Mondtam a bakterbácsinak, hogy baj van, mert én nem ide jöttem... Mondta, hogy vagy visszamegyek Cellbe és megvárok egy gyorsvonatot amit vagy elérek vagy nem és úgy megyek Sárvárra, vagy taxizok... Én a drágább, de biztosabb megoldást választottam és taxiztam. (Közben kiderült, hogy a vonat azért állt már meg háromszor, mert valami olyan állomáson is megállt, ami az utasok számára nem állomás, de a MÁV dolgozóinak igen, vagy valami ilyesmi...) Nagyon korrekt és utasbarát taxitársaságot sikerült találni Sárvárról az Express Taxit. Segítségükkel időben ott voltam és még vacsorát is sikerült vennem, majd az állomásra irányoztam magam. Itt találkoztam Karesszel és vártunk a hosszúperesztegi buszra.
Na ez sem volt egy könnyű menet... Van a buszmegállóban egy napelemes menetrendtábla, ahol látni lehet melyik busz mikor, hova és melyik kocsiállásról megy. Na ide ki volt írva, hogy a mi buszunk a 6. állásból indul. Ismerve a Volán társaságokat megnéztem a papír alapú menetrendet is és ott pedig az 1. állásba volt írva a buszunk... A 6. és az 1. pedig nem 2 méterre van egymástól. Így Karesz a 6. állásba ment, én meg úgy a 3. környékén táboroztam le és vártuk a buszt. 3 is jött egymás után szépen sorba, mindegyiken kb. 12-es betűmérettel volt kiírva az úticél így semmit sem láttunk abból. Egy hölgy segített nekünk és szólt, hogy fussunk az első állásba, mert az a mi buszunk (állítom, hogy a hölgynek sasszeme van!!!!). Rohanunk a buszra, egy ember felszáll és már csukja is be az ajtót az ipse. Én mutogatok, hogy várjon, de az csak megy... Karesz is rohan én nézek rá, hogy ez elment... Erre bődületeset ordít, "Áááááállj!" és ebben a pillanatban a busz satufékkel megáll. (Nem tudom, hogy hallotta e vagy csak rájött, hogy nem jókedvünkből rohanunk a buszra 10kg-os táskával a hátunkon...) De ez még semmi az ipse alig akar jegyet adni, még neki áll feljebb a dolog... A hab a tortán pedig az volt, mikor egy megállóban egy kisgyerekes anyuka szeretne leszállni a gyerekével és a babakocsival. A kocsit leteszi a buszról és mozdul a kisgyerekér, nyújtja érte a kezét, az ipse meg fogja és becsukja az ajtót és indul tovább, a buszon meg ketten ordítunk az ipsének, hogy ne csukja be és álljon már meg, az anyuka meg veri az ajtót, erre megint puffogva megáll, hogy a gyereket le tudják szedni a buszról... Őrület...
Örültünk, hogy a másnap reggeli buszozáson kívül már más tömegközlekedést nem terveztünk a következő 3 napra.

 Péntek reggel végre megkezdtük a menetelést a Szajki-tavaknál. Szép idő ígérkezett, az ég tiszta volt. Utunk során nagy csúcshódítások nem voltak és szép kilátóhelyek sem, mivel itt a táj igencsak egyhangú. Madárvilágban gyönyörködtünk még a tavak közelében és a befagyott pocsolyák jegét tördeltük. Beszélgetésre és a vizsgák okozta szellemi leépülés kipihenésére teljesen alkalmas volt az első napi 30km. Sümeg volt ennek a napnak az úticélja, szerencsére még világosban sikerült beérkeznünk, így gyönyörködhettünk a várban is kívülről, amit másnap belülről is megcsodáltunk.

Reggel 9-kor nyit a vár és jó turistához híven mi pontosak voltunk. Gondoltuk, hogy egy óra elég lesz a várra, de ebből másfél lett. Egyáltalán nem bántuk, hogy csak fél 11 körül tudtunk elindulni, mert végre láthattunk egy olyan várat Magyarországon, ami magánkézben van ugyan, de nem sajnálják rá a pénzt. Ha jól tudom, még most is tárnak fel és újítanak fel részeket, interaktív kiállítás is megtekinthető és vakok számára is be van rendezve egy szoba. Karesz már volt a várban 2009-ben, így el tudta mondani, hogy mi minden változott. Eleinte sajnáltam az 1500 Ft-os felnőtt és 500 Ft-os diák jegyet, de a végére a véleményem megváltozott. :)
Szombati napunkon a táj már kezdett dimbes-dombos lenni, így már egy pöppet izgalmasabb volt, főleg, hogy a Tátika vár közelében lévő kék ösvényt alig lehetett megtalálni. Mint a végén megtudtuk egy fokozottan védett tájvédelmi körzeten megy keresztül itt a kék és nagy valószínűséggel a jelzett fák is már kidőltek és valószínűleg régen volt jelfrissítés is. Csodálatosan őserdő jellegű itt az erdő, de pont emiatt nehéz is itt a továbbjutás. :) Mivel a kék keresésével sok időnk elment, így a Tátika várra már nem volt időnk, mert a nap ellenünk dolgozott. Siettünk inkább a Zalaszántó közelében található buddhista sztúpához, hogy még naplemente előtt láthassuk. Szép monumentális épület ez, melynek teraszain való sétálgatás közben pozitív energiát lehet gyűjteni. Őszentésge XIV. Dalai Láma megszentelte ezt a földet és ezt mondta ekkor:

"Soha ne add fel
Nem számít mi történik
Soha ne add fel
Fejleszd a szíved
Túl sok energiát fordítanak hazádban
A szív helyett
Csak az elme fejlesztésére
Légy együttérző
Ne csak a barátaiddal
Hanem mindenkivel
Légy együttérző
Dolgozz a békéért
A szívedben és a világban
Dolgozz a békéért
És megint csak azt mondom
Soha ne add fel
Nem számít mi folyik körülötted
Soha ne add fel"
 

A fenti idézet nekem is nagyon sok erőt adott. Miután sétáltunk a teraszokon és megcsodáltuk a Buddha szobrot, majd a tengernyi imazászlót, elindultunk az itteni gyülekezet imatermébe, ami mindenki előtt nyitva áll. Annyit kérnek tőlünk a szerzetesek, hogy a cipőt vegyük le és az imaterem közelében húst ne fogyasszunk, továbbá a teremben oda illően viselkedjünk. Miután fagyott ujjaink egy kicsit már kiengedtek megnéztük, hogy mi is van a sötét sarokban a kis asztalon. Ajándéktárgyakat, emlékeket, könyveket lehet vásárolni becsületkasszás megoldással. Mi a fenn olvasható üzenetet vásároltuk meg egy textiltekercsre nyomtatva 1000Ft-ért. Úgy vettük észre, hogy szokás a pénzen kívül hálát is adni és valami ehető dolgot otthagyni a szerzeteseknek, így mi a táskánkban körülnézve egy Diákcsemegét találtunk erre alkalmasnak. (Reméljük szeretik! :) ) Mikor már szürkületre váltott az idő vettük a cipőnket és indultunk le a faluba a szállásunkhoz.

Vasárnap reggel Keszthely volt a végcélállomás. Utunk Rezin keresztül a betyár sírokhoz és a mellette lévő csárdához vezetett, majd Hévízen elköltöttük az ebédünket és továbbindultunk Keszthelyre. Hamar ideértünk, így a Festetics kastélyt is meglátogattuk.
Itt a cipőt nem kell levenni, de rá kell húzni egy filcből készült mamuszt, hogy a parkettát ne sértsük fel. A kastélyban szép festmények mellett korabeli bútorok vannak kiállítva és temérdek könyv található a könyvtárakban, ahol engedéllyel kutatni is lehet. Múzeumi vezetőnk történeteket is mesélt a családról és a kastélyban történt dolgokról, így igen maradandó emléket őrizhetünk innen is.
Három napos utunkat a vasútállomáson fejeztük be Keszthelyen és örültünk, hogy ugyan itt nem kötelező, de le lehet venni a cipőt és a lábujjakat (a fagyott lábujjakat) meg lehet egy kicsit mozgatni.

Így telt el a mi első túránk 2012-ben. Reméljük még sok hasonló vár ránk az új esztendőben! :)
 

További képek itt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.