"Az álarcok változnak, de a komédiás ugyanaz marad." - Brent Weeks

 

Dóritól egy velencei utazást kaptam ajándékba, ahová többen is hivatalosak voltunk. Bár hatan mentünk volna, végül öten maradtunk: Hilda, Dóri, Ubesz, Jani és én (János sajnos a munka miatt nem tudott velünk tartani). Az út apropója a híres karnevál volt ami azzal volt még megspékelve, hogy hálókocsis vonattal mentünk. Mondanom sem kell, hogy ennek Hilda örült a legjobban, de mi is kíváncsiak voltunk rá, mert korábban még nem utaztunk így. Az indulást kissé bonyolította, hogy Pozsonyból indult a vonatunk, amihez bonyolult logisztikázásra volt szükség (taxi, vonat és megint taxi), de ezeket Dóri nagyszerűen leszervezte és zökkenőmentesen meg is érkeztünk a fülkénkhez. Gyorsan felfedeztük a "szobánkat" és végigkapcsolgattunk minden gombot és kipróbáltunk mindent ami mozdítható volt. Így vártuk kíváncsian  az indulást és miután mindenki helyet is foglalt, jó magyar szokáshoz méltóan nekiláttunk a csomagolt szendvicsek pusztításához. Ezt követően rövid ideig megnéztük a bulivagont is, ahol hivatalosak voltunk egy üdvözlő italra. Az út maga jó hosszú volt (kb xxx óra), aminek nagy részét átaludtuk. Reggelre elég hideg lett, mivel este nagyon lecsavartuk a fűtést. A felszolgált reggelik elfogyasztása után pedig már meg is érkeztünk Velencébe. Jól felöltözve vágtunk neki a városnak, de mint kiderült kicsit alábecsültük a hideget...

Kis készülődés után már úton is voltunk, hogy meghódítsuk Velencét. Első utunk vaporettóval a Canal Grandén át vezetett a Szent Márk térig. Itt megnéztük a Dózse-palotát és a Szent Márk-bazilikát. Az előbbiben elég sok időt eltöltöttünk és csak ámultunk-bámultunk a rengeteg falfestményen, amiket híresebbnél híresebb művészek alkottak évszázadokon át. Hildának még a textil tapéták nyújtottak nagy élményt, amik szintén nagyon jól illettek a termekbe. Az egészben az volt a különös, hogy a temérdek festmény és arany ellenére egy cseppet sem volt giccses. A legnagyobb teremben - a Nagytanács terem - talán nem is volt olyan felület a falon, ahová ne lett volna valami festve. Ez egyébként arról is híres, hogy itt van a világ legnagyobb vászonfestménye is, Tintoretto Paradicsomja (22 x 7 méter). Az igazat megvallva pont ez a kép egyikünknek sem tetszett, mert zsúfoltsága miatt inkább a Pokol jutott eszünkbe. Ezekben a termekben lépdelve próbáltuk elképzelni milyen lehetett néhány száz évvel korábban itt egy egyszerű hétköznap és, hogy mennyi híres ember lépdelt ugyanott ahol mi, akikkel azóta már csak történelem könyvek lapjain találkozhatunk. Megnéztük a börtönt is, ahová a Sóhajok hídján vezetett az út és ahol egykoron Casanova is koptatta a köveket. A bazilikában is eltöltöttünk egy kis időt és felmentünk a kupolához is, ahonnan szép rálátás volt a térre. Vannak azonban fontos szabályok, amiket be kell tartani a téren és környékén. Például nem szabad galambokat etetni, piknikezni vagy hátizsákkal a műemlékekbe bemenni (vannak ingyenes csomagmegőrzők a tér környékén is, vagy az épületekben).

A térről újra hajóba ültünk és hosszas fagyoskodás után megérkeztünk Velence üvegfúvó szigetére, Muránóra. Ez sajnos kevésbé sikeredett szerencsésen, mivel szieszta idő környékén érkeztünk meg és kevés műhely volt nyitva. Mivel hideg is volt nagyon, így nem sokat sétáltunk itt, hanem egyenesen az első műhelybe mentünk, ahová a megállóból tereltek minket és egy váza gyors és kevésbé látványos elkészítésének lehettünk szemtanúi. Egy régebbi alkalommal nekem volt szerencsém egy hasonlón részt venni, ami viszont nagy élmény volt számomra. Most azonban pár perc múlva már rugdostak kifelé minket át egy üzletbe, hogy inkább a már elkészült gyönyörű üvegtárgyakból válogassunk kedvünkre... Kedvünk az lett is volna, de mint sejtettük nem a mi pénztárcánkra tervezték azokat. Érdekesség kedvéért egy szép dísz akváriumról (kb 20 cm-es tömör üveg, benne színes üveghalakkal) megtudtam, hogy 2500 euróba kerül. Ezt követően közelebb húztuk táskáinkat, nehogy leverjünk valamit. Láttunk még számos 5 millió Forint értékű csillárt is és elképzelni sem tudtuk, mennyi érték lehet abban az egy boltban. Miközben egymást érték az ilyen üvegremekekkel csordultig teletömött boltok. Úgy döntöttünk, hogy egy kicsit megmelegedünk egy közeli kávézóban, ahol kisebb vagyont otthagytunk pár italért. Mint kiderült az árak amiket kiírnak, a pultnál való állva fogyasztásra vonatkoznak. Ha már egyszer leül az ember, akkor valamennyi szervízdíjat is felszámolnak, amit persze nem lehet előre tudni, hogy mennyi lesz. Ez nem egyezik meg a borravalóval, mivel annál lényegesen több volt és miután fizettünk még morgott is valamit az orra alatt az egyik pincér, hogy egy kis baksist igazán adhattunk volna neki is. Persze eszünk ágába sem volt neki is borravalót adni, miután így is bőven lenyúltak minket és e mellé még végig flegmák is voltak. A helyiek körében egyébként egyáltalán nem szokatlan, hogy a pultnál állva kortyolgatják a finom helyi nedűket rendesen borospohárból.

Visszafelé csak Velence széléig mentünk hajóval, mert gyorsabb volt gyalog közlekedni, mint hajóval megkerülni a szigetet. Így legalább többet láthattunk az "egyszerű" Velencéből és közben egy olyan templomot is érintettünk amit nem is terveztünk, de annál szebb volt. Elsétáltunk Velence egyik jelképéhez, a Rialto hídhoz majd a legnagyobb helyi templomhoz, a Santi Giovanni e Paolohoz, ami előtt ékeskedik Colleoni híres lovasszobra. Sajnos a templom csak kívülről nyújtott különösebb élményt, mivel ide már nem akartunk újabb belépőt fizetni, és így csak az előtérből néztük meg a belsejét. Természetesen a gyaloglások során rengeteg üzletet és árust jártunk végig a különféle maszkok után kutatva. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis lényegesen több maszkkal tértünk haza, mint ahányan voltunk. Szerencsére nekem nem kellett már vennem, mivel régebbről már volt egy nagyon szép teljes arcos maszkom. Egyszer meg is lepődtem, amikor odajött hozzám egy ember és mutogatja a fényképezőjét. Gondoltam arra szeretne megkérni, hogy csináljak róluk képet, de amikor nyúlok a gépért akkor mondja, hogy csak rólam szeretne képet készíteni. Szóval nekünk is nagy sikerünk volt a karneválon :).

A városnézés után este hétre visszamentünk a Szent Márk térre, mivel akkorra volt kiírva a nyitó fesztivál. Igazából volt tömeg és zene is a téren, de emlékeim alapján én nagyobbra számítottam. Teljes maskarás párok mászkáltak mindenfelé, de ilyeneket egyébként is lehetett látni a városban. Egy kicsit elvegyültünk a tömegben de egy-két óra nézelődés után inkább visszaindultunk a vonatállomásra. Most azonban inkább a lábunkra hagyatkoztunk a hajózás helyett és hosszas bolyongás után meg is érkeztünk a vonatunkhoz. Ha valaki Velencében jár mindenképp érdemes kipróbálnia a vaporettózást, de szerintem inkább csak érdekesség képen és inkább a gyaloglást választania. Ebben a városban nincsenek olyan nagy távolságok és út közben is rengeteg érdekességet láthatunk, nem is beszélve arról, hogy azt az arcát is megismerhetjük a városnak, ami nem szerepel a turistakalauzok lapjain.

További képek itt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://amrasura.blog.hu/api/trackback/id/tr614103565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása