A Nárciszok völgye

2012.05.12. 07:45

 

"Nem szabad idegenként visszatérnünk oda, ahol valamikor otthon voltunk." - Wass Albert

 

Két év telt el a legutóbbi kárpátaljai látogatásunk óta és bizony sokszor gondoltunk ez idő alatt arra, hogy újra el kellene menni. A Nárciszok völgyét mindig is meg akartuk nézni, csak valahogy sosem jött össze. Éppen ezért idén már jó korán elkezdtük szervezni a hétvégéinket, hogy a nárciszok virágzását meg tudjuk csodálni. Ebből kifolyólag az időpont is adott volt. Kis utánjárás után megtudtuk, hogy idén a legintenzívebb virágzás május 6-i hétvégére várható, így a tervezett május 12 még jónak tűnt. Na de ne rohanjunk ennyire előre...

Pénteken munka után öten (Hilda, Kinga, Palkó, Tamás és én) vágtunk neki az útnak. A határig, és meglepő módon még a határon sem történt semmi probléma. Záhonynál mentünk át, ami közel egy órát vett igénybe, de érdekes módon már nem kellett a fejenkénti kis papírokkal bíbelődni. További pozitív meglepetés volt, hogy majd minden határőr beszélt valamilyen szinten magyarul, szemben a korábbi élményeimmel. Szürtében üdvözöltük a régi ismerősöket, majd Sándorral együtt nekiláttunk egy kis Aranyásózásnak, amivel éjfélig elütöttük az időt.

Másnap délelőtt Hilda még beszélgetett Zsolttal és meglátogatta a tábort, amíg mi elmentünk Szelmencre a "félbevágott" faluba. Sajnos a határon lévő székelykapukhoz nem tudtunk elég közel menni, így egy kisebb séta után hamar visszafordultunk. Hazafelé Palágykomorócon megálltunk egy szép fatornyos református templomnál. A kapu nem volt bezárva, így gondoltuk közelebbről is megnézzük. Éppen a fűt kaszálták a templom előtt és amikor köszöntünk már mentek is szólni a lelkésznek. Pár perc várakozás után meg is érkezett, és majd egy órán át mesélt nekünk a templomról, a helységről és különféle legendákról. Mint megtudtuk itt fedezték fel nemrég a legkorábbi Szent László-legenda ábrázolást és előkerült még egy "Krisztus a pokol tornácán" freskó is. Az igen kimerítő előadás után mi egyből Ungvárra mentünk, ahová Hilda és Sándor marsutkával jött át. Itt elsőként a várba mentünk el, ahol ezúttal Sándor mesélt nekünk sokat a helyi viszonyokról és történelemről. Itt is elidőztünk jó hosszan, így kissé megéheztünk már a végére. Kerestünk is egy közeli éttermet, ahol mi Hildával szerettünk volna valami helyi specialitást enni. Mint megtudtuk a "chirke paprykash with nokedli", a "Somloyi-Golushko", a "bohrach" és a "gurka" is mind ennek számítanak. Mi kértünk egy borscs leves, majd gondoltuk kipróbáljuk azt a gurkát. Amikor elmondták Sándornak ukránul, hogy pontosan mi is az még nem esett le teljesen a tantusz, de miután a fenti példákat is felfedeztük az étlapon rájöttünk, hogy a gurka nem mást, mint hurkát jelent. Nem pont erre számítottunk de azért elpusztítottunk mindent. A csapat másik fele inkább maradt a megszokott ízeknél és valami csirkés fogást választottak.

Ezt követően elindultunk visszafelé a skanzenhez, ahol különféle korok és nemzetiségek épületeit lehetett megcsodálni. Nekem nagyon tetszett az egész hely hangulata és nagyon sok érdekességet meg lehetett tudni. Ilyen volt például az a ház aminek nem volt kéménye, hanem a füst az előtéren át a padlásra ment fel és onnan a tetőn át a szabadba. Ennek azonban az volt az oka, hogy az időtájt adót kellett fizetni a kémények után, amit így igyekeztek megúszni az emberek. Hasonló okokból volt amelyik épületen ablakokkal nem nagyon lehetett találkozni. Egy másik érdekesség az asztallapba faragott tányérok voltak. Még nagyon sokat lehetne mesélni, de mindegyik épületnek saját története és hangulata volt, amit mindenképpen ajánlok megnézni.

Miközben sétáltunk vissza Süsühöz még egyszer útba ejtettük a központban lévő ortodox templomot. Most azonban sikerült belülről is megtekinteni, bár magyar szemmel nézve elég furcsák ezek a kacsalábon forgó, színes épületek. Itt már nem töltöttünk túl sok időt, mert még világosban szerettünk volna Munkácsba érni. Ez sikerült is, és összeismerkedtünk szállásadóinkkal: Dénessel és Okszánával. Nagyon kedvesek voltak és sok érdekességet meséltek, a szállás pedig nagyon hangulatos volt. Kaptunk egy üveg vörösbort is, ami hamar meg is csappant, majd elindultunk a városba egy kis sétára. Elmentünk a Latorcáig, majd a főtéren át elkezdtünk visszasétálni. Ekkorra ugyanis vagy 20 fokot hűlt a levegő és a kabátok is előkerültek.

Másnap gyalog szerettünk volna felmenni a várba, de az a fránya eső csak nem akart elállni kilenc órakor sem. Ezért aztán úgy döntöttünk, hogy inkább autóval megyünk fel és reménykedtünk, hogy legalább délutánra kicsit kiderül az ég. A vár így sokadszorra is érdekes volt, mivel most csatlakoztunk egy magyar turista csoporthoz és az ideges vezető sok érdekes információval szolgált. A várról nagyon szép kilátás nyílt a környező hegyekre és tetszett, hogy nem próbálták "elukránosítani" a várat. Vagyis bár ott volt az ukrán zászló és természetesen ukránul is ki volt minden írva, de legalább magyarul is olvasható volt minden és a vár magyar származású nagyjainak szobrai is épségeben láthatók voltak.

A vár után még visszamentünk Dénesékhez, majd hosszas elköszönés után, úton voltunk az egyik fő célunk felé: a Nárciszok völgyébe. A keskenylevelű nárciszok a jégkorszakból maradtak itt és ehhez hasonló természeti jelenség nagyon kevés helyen csodálható meg hasonló méretben. Huszton kavarogtunk egy kicsit, mivel a papír alapú térképen még jelölve volt egy út, ami a telefonon már nem látszott. Az igazság valahol a kettő között volt... Valóban létezett ott út, de az még a kemény csepeli terepen edződött Süsünek is kemény diónak bizonyult. Kicsit erőltettük ezt az irányt, de hamar be kellett látnunk, hogy jobban járunk ha megkerüljük az egész várost és úgy megyünk Kőrösösre. A parkolóban 10 hrivnyát kellett fizetni, a belépő pedig elvileg fejenként 12 hrivnya lett volna. Azért csak "volna", mert hiába vártunk a kasszánál, csak nem akartak velünk foglalkozni. Ezt meg is untuk egy kis várakozás után, majd fogtuk magunkat és besétáltunk. Amúgy is furcsálltam egy kicsit, hogy egy természeti jelenséghez belépőt szedjenek. Na de nem is ez a lényeg, hanem, hogy végül sikerült megcsodálnunk a virágokat, amik most is megszámlálhatatlan sokan voltak. Természetesen rengeteg képet készítettünk, majd egy kis nézelődés után indultunk is tovább.

Elsőként ebédelni mentünk egy huszti pizzériába. Azért döntöttünk a pizza mellett, mert tegnapi "tolmácsunk" nélkül nem sokra mentünk volna egy ukrán nyelvű étlappal, a pizzákról meg nagyjából ki tudtuk következtetni, hogy melyik milyen lehet. A pizzák egyébként az olcsóbb kajáknak számítanak, itt nagyjából 20 hrivnyából megúsztunk egy kisebb pizzát, de az előző napi ebédünk fejenként kb 60-ra jött ki mindenkinek. Az árak egyébként még viszonylag alacsonynak mondhatók (főleg az alkohol, cigi és benzin) de a helyi keresetekhez képest elég drágák. A múzeum belépőket is általában 10-15 hrivnyába kerültek.

Ezt követően elindultunk az utolsó tervezett célhoz, a nagyszőlősi Kankó-várhoz. Ez az ódon hangulatú rom sajnos már eléggé el van hanyagolva. Csak néhány fal dacol még az idővel, de talán pont emiatt nekem valahogy nagyon hangulatos volt. Felkerestünk itt még egy geoládát is aztán a szeles/esős idő miatt inkább elindultunk hazafelé. Még egy boltot útba ejtettünk Beregszászon, ahol elvertük a maradék pénzünket (meg még egy kicsit többet is) és gyanútlanul közelítettünk a határhoz...

Nem sokkal a határ előtt leállított minket egy rendőr és közel fél órás kényszerpihenőre állított minket. Már az országba belépés után is egyből megállítottak, így most sem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Azzal a kérdéssel kezdte, hogy ittam-e valamit. Mondtam, hogy természetesen nem. Erre ő megkérdezte, hogy tegnap? Gondolkodtam jobb igazat mondani, és mivel úgy gondoltam teljesen szabályosan vezettem eddig is, mondtam, hogy előző nap ittam pár deci bort. Na erre egyből vérszemet kapott és elkezdte a megfélemlítést. Előadta, hogy Ukrajnában 24 órával vezetés előtt nem szabad inni semmi alkoholt. Ez nekem elég gyanúsan hangzott, de vitatkozni mégsem állhattam le, mert akár még igaza is lehet, akármilyen hülyeség is amit mond. Elővették az ezer éves üvegcsés szondát és én nekem meg csak fújnom kellett vagy egy percen keresztül. Kicsit már ekkor is gyanús volt a dolog, de biztos voltam benne, hogy nem mutathat semmit, mivel közel 24 óra telt el a borozás után. A szonda azonban bezöldült. Mutogatták a papírt, hogy ez bizony rosszat jelent. Nem tudom, hogy kicserélték-e a szondát, vagy eleve valamilyen kamu szondát adtak nekem, esetleg közben ők fújtak bele, sőt még az is eszembe jutott, hogy mi van ha pont a zöld jelenti a jót és ők csak hazudnak. Értetlenül néztem a szondát, ő pedig nekiállt magyarázni, hogy holnap reggel be kell jönnöm a beregszászi bíróságra, a jogsimat elveszik és még 5000 hrivnya büntetést is kapok. Én meg csak pislogtam. Tudtam, hogy valamit csalnak vagy hazudnak, de egyszerűen nem volt semmi esélyem. Én meg egyedül az "ukrán hatósággal" ültem a rendőrkocsiban. Hirtelen teljesen esélytelennek tűnt minden, mert akármit mondtam mindig több ezer hrivnyát szeretett volna kiszedni belőlem. Ez rengeteg pénz, nem is beszélve arról, hogy már az összes itteni pénzünket elköltöttük. Párszor visszamentem még az autónkhoz, mire a többiek is értetlenül álltak az egészhez és gyors telefonálásba kezdtek. Elsőként azt akarták megoldás gyanánt a rendőrök, hogy elvisznek a saját autójukkal egy automatához ahonnan pénzt tudok kivenni, miközben folyton azt tudakolták tőlem, hogy mennyi pénz van a kártyámon. Én ezt próbáltam folyamatosan hárítani és időhöz jutni, miközben folyamatosan ment az egyeztetés. Hildáék Sándort és Dénest is hívták és ők is azt mondták, hogy biztos nincs igazuk. Ezt azonban én is sejtettem, de mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Ha elkezdek vitatkozni az a minimum, hogy ott tartanak minket órákon át és talán még bevisznek valami koszos ukrán börtönbe is. A jogsimat esetleg elveszik és még akár az autót is lefoglalják, mert ki tudja mit varázsoltak azzal a szondával. Elég rosszul festett a helyzet és elég sokat kellet őket győzködni, hogy amit kérnek az rengeteg pénz és, hogy biztos nem lehet már alkohol a véremben míg végül csak sikerült elsimítani az ügyet... Sajnálom, hogy így ért véget ez az utazás, de szerintem még elég jól jártunk ahhoz képest, amiket azóta hallottam, vagy ami történhetett volna. Miután elindultunk, felhívtunk még egyszer mindenkit, hogy már minden rendben. Idő közben Dénes már a fél világot mozgósította. A konzulátustól kezdve mindenkit felhívott és már ő is indult volna, hogy segítsen. Ez végül annyira jól esett, hogy kárpótolt az egész kellemetlenséggel szemben. Innen már csak a határ volt hátra és 3-400 kilométer, de az már meg sem kottyant az előzőek után ;).

További képek itt.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://amrasura.blog.hu/api/trackback/id/tr174509116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.