"Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben."

- Juhász Gyula

Karácsonyunk immár a negyedik közös ünnepünk volt. Mondhatnám, hogy a már hagyománnyá vált módon alakult. Négy napra utazó nagykövetekké váltunk. Komárom-Csepel-Almásfüzitő-Komárom-Almásfüzitő-Csepel volt az útvonal. Sajnos ezen kívül semmi más nem volt hagyományos. A szentestei templomban a gyerekek műsora az idén számunkra elmaradt. Olyan jól beszélgettünk otthon a nagyszüleimmel, nővéremmel, édesanyámékkal, hogy nem akaródzott elmenni. Ezért megfogadtuk, hogy szerdán (26.) mindenki elmegy az Istentiszteletre. Sajnos ez nem jött össze. Karesszel mi úgy terveztük, hogy kedden (25.) Csepelen megyünk és veszünk Úrvacsorát a templomban. Ez sem így történt. Minden változás oka egy csúnya vírus, mely Kareszt támadta meg. Elég annyit tudni róla, hogy nem tudott kikelni az ágyból, mert olyan gyenge lett. Istennek hála bő egy nap alatt teljesen rendbe jött így vissza tudtunk menni a szüleimhez karácsonyozni. De ugye a szerdai templom kései indulás miatt elmaradt a számunkra...:( 

Karácsony 005v2.jpgEzen kívül más változás nem volt. Ebben az évben kedves unokahúgom (Bailey) nem védte le a mama zserbóját és az ajándékát sem lopta el, de azért egy borzast elcsent az asztalról, míg mi nagy izgalommal bontogattuk ajándékainkat. Maya, Inka, Fanny hálásak a maradékokért, mi pedig azért, mert ezt a karácsonyt is együtt élhettük át.

Karácsony után négy nappal barátokat vártunk vendégségbe. Gondoltam, hogy a jó kis magyaros karácsonyi ételek után jól fog esni mindenkinek egy kis indiai. Nagyon vártam már az alkalmat, végre egy kis felhőtlen szórakozás, tipikus rokoni civódások nélkül. És így is lett! Csodálatos estét töltöttünk el mind a heten (Adri, Peti, Noémi, Péter, Charlie, Karesz és én), hajnalig társasoztunk, sokat nevettünk és jót ettünk. Mindenkinek ízlett az étel és a sok finom ital.

Ebben az évben sem maradhatott el természetesen a szilveszter! Tradicionális bulinkat idén is megszerveztük a pincében. Vendégeink: Anett, Noémi, Feri, Péter és Zsolt voltak. Noémi készítette Dixit társasjáték mellől a védjegyünkké vált Aranyásók sem maradhatott el. Sokat beszélgettünk, ettünk, ittunk és kutyáztunk. Az éjfél hamar eljött, énekeltünk, koccintottunk és Karesszel rájöttünk, hogy idén lesz a mi nagy napunk! :) Pár nappal már az új évben megfogadtunk néhány újévi fogadalmat, miszerint csökkentjük az ökológiai lábnyomunkat és, hogy több időt töltünk a barátainkkal.

Remélem mindenkinek jól telt a karácsony és a szilveszter! Ezúton is boldog új évet kívánunk mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://amrasura.blog.hu/api/trackback/id/tr275003804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása