"Fuss, fuss, kergesd a havat,
Fuss, kergesd a napot,
Fuss a kedves után,
Fuss a medve után,
A jég után,
De soha ne fuss az idő után,
Soha ne fuss, de ne fuss
A fehér ember ideje után!"
- Francois Lelord

Sikeres vizsgáim örömére úgy döntöttünk, hogy egy hétvégét az Őrségben fogunk tölteni. Talán emlékeztek rá, hogy van egy kimaradt szakaszunk a DDK útvonalán. Na, pont oda mentünk: Őriszentpéter és Zalalövő közé. Találtunk két barátot is, Ferit és Gergőt, akik szívesen csatlakoztak hozzánk, ebben az igen bizonytalan időjárásban. Reménykedtünk, hogy azért nem lesz se derékig érő hó, se sár. Pénteken délután neki is vágtunk az igen hosszú vonatútnak, de beszélgetéssel és viccelődésekkel, történetmesélésekkel hamar elment az idő. Külön örömömre szolgált, hogy a velünk egy kabinban egyedül utazó leányzót is sikerült párszor megnevettetnünk. Így neki sem volt olyan unalmas az utazás, legalábbis remélem! :) Déliből induló vonatunk egészen Zalaegerszegig vitt minket, itt átszálltunk egy Őriszentpéterig suhanó Bzmotra. Jó meleg volt végig mindkét vonaton, így élveztük, mikor leszállhattunk róla... Tudjuk, hogy a MÁV-nak szélsőséges fogalmai vannak a fűtésről... :D
Mikor megérkeztünk a végállomásunkra akkor egy jót sétáltunk, keresve a szállásunkat. Tudniillik, az Őrségre, és így Őriszentpéterre is jellemző a szeres településszerkezet. Tudtuk, hogy a mi szállásunk az Égésszeren van és tudtuk, hogy hányas szám alatt, de azzal nem számoltunk, hogy a számozások itt nem éppen a megszokott módon kerültek kiosztásra. Így bolyongtunk egy kicsit, nézelődtünk, de ennyi utazás után már nagyon jól esett megmozgatni egy kicsit a lábunkat, tehát nem bántunk a felfedező sétát. Megtaláltuk és elfoglaltuk a szállásunkat, ami mellesleg a lehető legjobb volt! Tökéletes, mondhatnám. Ezután visszabújtunk cipőinkbe és egy pizzázó felé vettük irányunkat. Út közben feltűnt, hogy nagyon sok macska van errefelé. Még a madáretetőkből is többször zöld szempárok figyeltek minket :). Nagyon szép környezetben nagyon nagyon finom pizzát ehettünk, mindenki a neki megfelelőt. Még reggelire is hagytunk belőle, mert a jó túrázó ugye előre is tervez (na jó... nem ezért, azért mert olyan nagy volt, hogy bármennyire is szerettük volna nem tudtuk megenni). Reggel kedves szállásadónktól teát és kávét is kaptunk, így az első túrával töltött napunk tökéletesen kezdődött!

Induláskor beugrottunk még a közeli boltba némi péksütiért és városi szemünknek érdekes volt látni, hogy több traktor is várakozik a bolt előtti parkolóban. Ezt követően túrautunk egy régi vasúti töltésen vezetett az első jó néhány kilométeren, így gyorsan haladtunk. Nem volt se túl nagy hó, se túl nagy sár, éppen jó volt a meneteléshez. Útközben sok befagyott pocsolyát találtunk, amin gyerekek módjára összetörtük a jeget vagy éppen a lehető legnagyobb darabot próbáltuk meg kihalászni belőle. Élveztük ezt a nagyon kézenfekvő és egyszerű játékot. Természetesen nem úszhattuk meg sár nélkül, de nem is gázoltunk benne nyakig. Élveztük nagyon az első napot. Sok sok őzet és szarvast láttunk, mivel csak négyen voltunk így tudtunk elég csendesen mozogni, tehát elég közelről nézhettük eme csodás állatokat. Utunk Magyarszombatfa felé a Vasfüggöny Túraútvonalon haladt, kellemes történelemidézést hozva magával. A nap folyamán egy geodéziai állomást is érintettünk (jóóóóó magasat), amit nem kevés bátorsággal Ferenc barátunk is megmászott. Mikor újra földet ért a lába csak annyit mondott, hogy idézem: " Folyik a fülemen ki az adrenalin!" Háromszoros HIP-HIP-HURRÁ neki! :) Második esti szállásunk egy négy napraforgós csodában volt. Mind a négyen nagyon szívesen elfogadtuk volna állandó lakhelyünkül. Gyönyörű fenyőfabútorok, kettő szép kályha, jó elrendezés, csodás környezet, padlófűtés és meglepetés pálinka :). Nagyon élveztük az itt töltött éjszakát. Amíg a fiúk ultiztak, én olvastam.

Reggel hóesésre ébredtünk. Csodásan hullott a hó, mindent beborított. Kicsit fújt a szél, így a sapkánkra és a kapucninkra is szükségünk volt, de a látvány és a friss ropogó hó kárpótolt mindenkit a nehézségekért. Sajnos a befagyott pocsolyákat hó fedte, így volt, hogy párszor "lukra" futottunk, de nagy baj sose történt. Ide tartozik még, hogy Kareszt megkérte egy túratárs, hogy juttasson el egy madárodút a pusztaszentpéteri tanyavilágra. Ezt három napig kitartóan hordozta táskájára aggatva és sikeresen célba juttattuk. Igaz ehhez tudtunkon kívül egy magánbirtokon is keresztül vágtunk, amikor őzek nyomában egy kerítést is megmásztunk.
Ezen a napon a 27 kilométert tettünk meg igen gyorsan. Mivel minden havas volt és szinte egész nap esett, nem sokat álltunk meg. Délután kettőre már Zalalövőn voltunk és élelem után kutattunk. Sajnos nem igen volt nyitva egy konyha sem, így csak az egyik kocsmában kaptunk mirelit pizzát megsütve. Jobb volt és sokkal több is a semminél, így  azért örültünk neki.
Buszunk négykor érkezett meg, még volt rajta bőven hely, és kezdetét vette az 5 órás buszút hazafele. Erről csak annyit mondanék, hogy nagyon örültünk, mikor végre leszállhattunk Budapesten - de mindezért kárpótoltak az eltelt két nap emlékei. Lehet, hogy idén már nem lesz több havas túrám, de nem bánom, ha  a továbbiakban madárcsicsergésben kell róni a kilométereket :).

További képek itt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.