Bringával a Földre

2013.04.27. 12:31

"Nem üres bábuk vagyunk, amik attól függően dőlnek a boldogság vagy a boldogtalanság irányába, hogy honnan fúj a szél. Aktívan közrejátszunk abban, hogy milyen helyzetben találjuk magunkat, és abban is, ahogy reagálunk az adott helyzetre. Egy közmondás szerint nem az számít, hogy mit hoz eléd az élet, hanem az, hogy te mit hozol az élet elé." - Richard Layard

Pár hónappal korábban nagy fába vágtuk a fejszénket... pontosabban nagy földbe az ásónkat. Egy ismerőstől hallottam egy önfenntartó szövetkezet alakulásáról Szentendréhez közel, aminek már az alapelvei is nagyon tetszettek, így igen hamar belelovaltam magamat. Sokáig gondolkoztam, hogy nekivágjunk-e, és végül úgy döntöttünk, hogy igen. A szövetkezet megalakult, igaz a földvásárlással vannak kisebb gondok, de reméljük ez is megoldódik hamarosan. 

Föld.jpg

Egészen idáig viszont nem is láttam a földet, mert mindig közbejött valami. Így a jó időre való tekintettel Hildával, Andrással, Ferivel és Jinksyvel nyeregbe pattantunk és letekertünk Szentendréig. Itt a nagy melegre való tekintettel felhörpintettünk egy kis sört, amíg a kompra vártunk majd rettenthetetlen hajóskapitányunk átkormányzott minket a szigetre. Itt volt egy kis kavarodás, mert nem voltunk biztosan, hogy jó helyen keressük-e a földet, de végül ezt is sikerült kideríteni és egy kicsit pihentünk, miközben a tájban és a földben gyönyörködtünk. Nagyon szép, csendes helyen van és nagyon bízunk benne Hildával. Idefelé már egy keveset dél felé haladtunk és megéreztünk a hazafelé ránk váró nehézséget. Olyan szelet kaptunk  ugyanis szembe, hogy sokszor úgy éreztem nem is előre haladunk. Ezt még azzal is tetéztük, hogy visszafelé a Dunakeszi rév felé vettük az irányt, amin végig bokáig érő homokban kellett tekerni. Meg is szenvedtünk vele, de legalább volt egy kis gyakorlás az Alföldre :). A túloldalt még egy kicsit megpihentünk és nekivágtunk a kemény szembeszélnek. Talán mondanom sem kell, hogy ez nem esett túl jól. Azért így is sikerült eljutnunk a Megyeri-hídon keresztül a Feri által már nagy várt gyrososhoz. A harmadik asztalnál végül megállapodtunk és vártuk az ebédünket. Szegény Feri hiába kért elsőként, ő evett utoljára, mert az ő nevére kért kajára valaki más csapott le, ő pedig sokáig csak nézett, mint hal a szatyorban. Ezt a traumát azért feledtette vele a gyros és újult erővel tekerhettünk hazáig. Nem messze hazulról van egy cukrászda, amit már rég ki szerettünk volna próbálni, és úgy éreztük, hogy most jött el ennek is az ideje. Ez remek megkoronázása volt a napnak és bár fáradtan de megtörve nem, értünk haza.

A bejegyzés trackback címe:

http://amrasura.blog.hu/api/trackback/id/tr605254176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu