"Hogy a hunok legvalódibb fajtájából származhatom, arra az is elég bizonyíték, hogy a legszebb Alpok közt Svájcban, vagy Itália legbujább völgyeiben és tájain sem vagyok képes oly forrón, lelkesen és rajongón érezni és élni, mint hazám pusztáin és síkságain." - Széchenyi István

Alföldi Kéktúra 317.JPG

A tavalyi nagyon jól sikerült alföldi kerekezés után már a vonaton hazafelé elkezdtük tervezni a folytatást. Pontosan egy évet kellett várnunk de végül elérkezett a várva várt idő. A vonatjegyeket Gyomáig vettük és onnan már két keréken és fütyörészve folytattuk utunkat (egészen az első defektig). A nulladik napon nyolcan gyűltünk össze a Sebes-Körös partján: Ági, Brigi, Feri, Gábor, Hilda, Jinksy, Kornél és én. Természetesen Csimpi és Ildi nélkül nem lett volna az igazi ez az este, ezért őket is meghívtuk egy kis bográcsozásra. Alföldi Kéktúra 022.JPGTavaly rengeteg finomsággal láttak el minket ezért úgy láttuk helyénvalónak, hogy most mi vendégeljük meg őket. Ez félig-meddig sikerült is... A bográcsot ugyanis Csimpi hozta és végül úgy alakult, hogy a vacsoránkat adó nyulakat is ő szerezte be Nyúl úrtól. Szegény jószágok pár órával korábban nem is sejtették, hogy milyen cudar világ vár rájuk, de a telefonhívás után nem sokkal már a bográcsban rotyogtak megkopasztva. Érkezés után nem sokkal felállítottuk az összes sátrat, fürödtünk egy kicsit és végül nekiláttunk a vacsorának. Nem tudom, hogy a főszakácsnak, a kuktáknak, a nyulaknak vagy mindezeknek együttesen köszönhető-e, de olyan jól sikerült, hogy a bogrács mosogatás nélkül is csillogott-villogot a nap végére. Végül elköszöntünk vendéglátóinktól és eltettük magunkat másnapra.

Másnap hajnalban felébredtem, de magamra erőltettem még egy kis alvást és így valamikor hét óra előtt keltem fel. Hamar összapakolta mindenki a cuccát és újra nekivágtunk a Körösladány felé vezető gátnak. Most nem volt olyan meleg mint egy évvel ezelőtt így sokkal elviselhetőbb volt a tekerés. Ladányban a pecsételést követően felkerestük a múltkor kihagyott Wenckheim kriptát. Alföldi Kéktúra 044.JPGSajnos nagyon elhanyagolt állapotban van ez az emlékmű és a belsejét is csak a kulcslyukon keresztül sikerült megnéznünk. Ezt követően a réhelyi túzokrezervátumot kerestük fel, ahol megnéztünk néhányat ezekből a fura teremtményekből. Ferinek már csorgott a nyála egy kis túzokhúsra, de mint utólag megtudtam elég sokba került volna ez nekünk... már ha egyáltalán árulnának túzokhúst, ugyanis az eszmei értéke egy millió Forint. Az ebédünket ezért kicsit távolabb - Ecsegfalván - ejtettük meg. Innen Túrkevéig töltésen haladtunk, ahol Kornélt és engem megvámolt egy ló. Arra lettünk figyelmesek, hogy tekerés közben egy ló igyekszik utolérni minket és egyszer csak bevágott elénk és megállásra kényszerített minket. Elsőre nem tudtam mire vélni ezt a helyzetet és jobbnak láttam a bringa másik oldaláról szemlélni az érdeklődő tekintetet. Aztán hamar kiderült, hogy egyáltalán nem támadólag akar fellépni, egyszerűen csak kíváncsi volt ránk. Kicsit simogattuk, aztán amikor nekilátott volna a bringatáskán száradó zöld frottír törülközőm elfogyasztásának, jobbnak láttuk ha indulunk. Út közben egyébként sok vadnyulat és őzet is láttunk. Alföldi Kéktúra 049.JPGNémelyik alig tíz méterre futott el előlem. Ezt a napot sem úsztuk meg defekt nélkül, így a tavalyi defektmentes hetet, egyből két gumicserével kezdtük. Nem sokkal később viszont már a forróbbnál-forróbb termálvizekben áztattuk magunkat. A szállásunk ugyanis a Túrkeve Termálban volt, ahol a kemping mellé járt a strandbelépő is. Ezt igyekeztünk is kihasználni és jó sokat áztattuk magunkat. Este átmentünk a kemping kis kocsmájába, ahol előkerült a szokásos Aranyásó és jó pár kört le is nyomtunk belőle (a sörök mellé természetesen :)).

Harmadnap reggel sátorbontás után még egy kicsit áztattuk magunkat a termálban, ami most olyan meleg volt, hogy még a szőrt is majd leszedte a lábunkról. Mezőtúron felszedtük még FeZot és így kilencre bővűlve mentünk a peresi Körös-völgyi Természetvédelmi Terület bemutatóházáig. Itt egy múlt század eleji szivattyútelep épületében  lehet megtekinteni a Körös-vidék gazdag élővilágát és a gépházat, ahol eredetiben csodálhatjuk a gőzgépeket és a szivattyúkat. A nézelődés után folytattuk utunkat a szarvasi kompig, amivel átkeltünk a Holt-Körösön. Miután beértünk a városba egy kis kavargás után megtaláltuk az Ifjúsági Táborban lévő szállásunkat. Alföldi Kéktúra 060.JPGSzerintem ez a hely is nagyon jó választás volt, mert elég sok szórakozási lehetőség van: röplabda pálya, vízpart és kenuk. Az egyetlen problémánk az volt, hogy nem igazán volt sör a helyi kis büfében. Miután feldobtuk a sátrainkat és megmártóztunk a habokban Ágival és Hildával áttekerünk a Szarvasi Arborétumba. Itt megnéztük a Mini Magyarország kiállítást is, de az különösebben mély nyomokat nem hagyott bennem. Sokkal inkább érdekes volt számomra a hatalmas park, ahol rengeteg hatalmas fában lehetett gyönyörködni és néhol pávákkal is lehetett találkozni. Kicsit talán nagy is volt számunkra, legalábbis az erre szánt két óra kevésnek bizonyult nekünk. Egy egész napot el lehetne itt tölteni. Nekem különösen tetszett a Kilátónak nevezett rész. Az elnevezeés kicsit félrevezető ugyan, mert különösebb kilátás nincs innen a parkra, de nagyon szépen kialakított pihenő van kialakítva, amihez hasonlót egyszer én is szeretnék építeni... A vége már kicsit sietős volt, mert igyekeznünk kellett a megbeszélt helyre a vacsora miatt. Miután azon is túl voltunk még egy kicsit tekeregtünk a városban és vettünk két üveg bort is az esti játékhoz. Ezen az estén viszont a Dixitre esett a választás. Alföldi Kéktúra 097.JPGNagyon jól szórakoztunk és vidáman tértünk vissza sátrainkba. Itt viszont kicsit nehezebben ment az alvás, mert valahol a szomszédban jó hangosan sikerült hallgatni valakiknek a Disco Disco-t.

Másnap reggel a szokásos reggeli bevásárlás során tűnt fel igazán, hogy mennyien használják itt a bringát közlekedésre. Ki is volt írva táblákra, hogy "Kerékpárosbarát település". Az infrastruktúrán és a létszámon egyébként tényleg látszott ez a tény, de sajnos az emberek egy részének még fel kell nőnie ehhez a feladathoz. Épp reggelinket fogyasztottuk, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy egy kigyúrt bringás srác egyik kezében telefonnal az előtte lévő öregasszonynak ordít és elég ocsmány módon mindehová elküldte, mert nem haladt elég gyorsan. Alföldi Kéktúra 151.JPGSzegény néni az öreganyja lehetett volna és csak csendben tűrte a kiabálást. Mi csak tátott szájjal néztük az esetet, de persze Hilda ezt nem hagyhatta ennyiben és normálisan visszaszólt az ürgének, hogy akár ki is kerülhetné. Mire a srácnak állt feljebb és a Hildát is kiosztotta valami olyasmi szavakat használva, hogy "te meg ne ugass bele, te kis p***". Szóval sajnos az, hogy sokan váltanak kerékpárra, nem jelent minden esetben jót. Bár talán még mindig jobb, mint ha egy 100 lóerős gép volánja mögül csinálná mindezt... Miután túltettük magnukat ezen, elindultunk tovább Eperjes felé, majd Árpádhalom előttt a hosszú földúton Áginak sikerült egy szép nagyot esnie a legmélyebb sárba, így tetőtől talpig egy ingyenes iszappakolást is kapott. Szerencsére nem lett semmi baja, így hamarosan már jókat nevettünk az egészen. Mondjuk neki ez egész nap jó sok munkát okozott, mert a cuccai nagy része is jó saras lett. Később Nagymágócson még megnéztük kívülről a Károlyi-kastélyt, de bemenni már sajnos nem tudtunk mert idősek otthonaként használják. Délutánra megérkeztünk Mindszentre, ahol a szállásunk a Tisza partján volt egy kempingben. Alföldi Kéktúra 184.JPGA szokásos táborverés után már fürödtünk is a hűs vízben, de nagyon nem dobáltuk a labdát, mert elég gyors volt itt a víz folyása és hirtelen mélyült a víz. Egyébként érdekes volt, hogy a part nagyon meredek volt, amit állítólag most tavasszal "épített fel" a Tisza. Ezzel egyébként nagyon jól elszórakoztattuk magunkat: innen futottunk és gurultunk be a vízbe. A második vacsoránkat :) az egyik vízparti vendéglőben töltöttük, ahol nagyon jókat beszélgettünk a tulajjal és sok érdekességet mesélt nekünk. Többek között azt is megtudtuk, hogy "Dolgozz keveset, nem érhet baleset". Egyébként nagyon finom kajákat adnak és szép nagy adagokat is. Nem is igazán terveztünk itt enni, csak egy kis sörre mentünk le, de végül majd mindenki evett valamit. A végén pedig még a kísérleti stádiumban lévő marcipános palacsintára és egy kis házi páleszre is meghívtak minket. Ha erre járunk, akkor minden bizonnyal beugrunk még egyszer ide. A napot pedig már a kempinben egy kis Dixitezéssel zártuk le. Érdekes asszociációkat láthattunk és megtudhattuk például azt is, hogy FeZonak mi jut eszébe egy színpadi függönyről ;).

Alföldi Kéktúra 108.JPGReggel egy újabb kompozás várt ránk és nemsokára már az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparknál voltunk, ahová végül csak Ágival és Hildával mentünk be. Szerintem nagyon érdekes, csak hát elég borsos az ára a belépőnek. Mi sajnos csak két órát töltöttünk itt, mert a többieket sem akartuk egész nap egy kocsmában aszalni :), de szerintem akár egy egész napot el lehet itt tölteni. Nem csak a körkép van itt, hanem skanzentől elkezdve, lovasbemutatón át a fából készült "jurtákban" lévő bemutatókig minden. Szerintem érdemes megnéznie mindenkinek, csak tervezzen rá sok időt. Erre a napra már nem tudott maradni Brigi és Gábor, így heten maradtunk mint a gonoszok. Az emlékpark után már nem sokat pihentünk, hanem a "kötelező" pecsételések után beirányoztuk a szállásunkat. Ez Zsombó után egy kis kitérővel a Sziksósfürdő Strandon volt. Ez is nagyon jó választás volt, mert nagyon jól ellátott kis kemping és a fürdőben van csúszda, ugráló és "dögönyöző" is.

Alföldi Kéktúra 272.JPGCsütörtök reggel korán keltünk, mert erre a napra kb 90 kilóméter táv lett tervezve. Gyorsan visszatekertünk a kékre, majd Ruzsán kapta Ági a második defektjét, amivel idén már háromra növekedett a kényszerpihenők száma a tavalyi nullához képest. Szerencsére itt volt egy bringabolt is, így Feri és Hilda gyorsan be tudott szerezni egy pótbelsőt, hogy ne kelljen ragasztással húzni az időt. A Petróczi iskola után viszont úgy döntöttünk, hogy nem akarjuk a homokban tolni a bringákat és az 53/55-ös főúton sem akarunk tekerni, ezért inkább visszamentünk Öttömösig és Kiskunhalas felé kerültünk. Itt SósDzsi haverunkra hagyatkozva felkerestünk egy jó kis pizzeriát a városháza közelében, majd Ágival ketten megnéztük a Csipkemúzeumot, amit a többiek átkereszteltek Csirkemúzeumra. Szerintem ez is nagyon érdekes volt. Egy kis teremben lehet megnézni a nem ritkán több ezer órán át készülő csipkéket, amik közül sok nagyon nívós díjakat nyert el. Jellemzői ezeknek, hogy kézzel készülnek és csak cérnát használnak hozzá, vagyis nincs alatta "hordozó anyag". Mivel nagyon aprólékosak és időigényes az elkészítésük, ezért grammonkénti ára az arany árával vetekszik. Szerintem érdemes erre is egy fél órát rászánni. Innen már csak a Kunfehértói Kempingig kellett mennünk, ahol újabb jó kis fürdőzés várt ránk. Itt már nagyon kellemes volt a víz hőmérséklete és elég sekély is volt a labdázáshoz. Vagy egy órán át dobáltuk a lasztit meg ugráltunk a felfújt vizes ugrálókon. Alföldi Kéktúra 211.JPGItt azonban két problémánk volt a szállással: az egyik, hogy kicsit drágább volt a többinél és mindenféle extrát számoltak fel pl.: bringahelyért is külön kellett fizetni. A másik nem igazán a szállás hibája volt, de elég sok fiatal volt és nem éppen a legértelmesebbek közül. Egyikük a női vécében a lányoknak tett különféle ajánlatokat amíg mi a tónál voltunk. Szerencsére nem történt semmi probléma, de azért kicsit feszültebben mentünk aludni ezek után.

Péntek reggel a megszokott rutinnal készült el a csapat és reggeli helyett elindultunk a Pici Paci Portához az első pecsétünkért. Itt már az út legelején szembetaláltuk magunkat a rettegett kiskunsági homokkal. Nagyon hamar beláttuk, hogy itt cuccal nem tudunk végigmenni, vagy akkor 15 kilóméteren keresztül tolnunk kell a gépsárkányokat. Arra jutottunk, hogy Ferivel lemálházzuk a bringákat és gyorsan elmegyünk pecsétért, amíg a többiek a település szélén megvárnak minket. Mit ne mondjak így is nagyon leizzadtunk mire megjártuk a mély homokban a távot. Talán még az is lehet, hogy futva könnyebb lett volna. Amikor megérkeztünk a tanyára gyanús volt, hogy a kutyákon kívül nincs ott senki. Alföldi Kéktúra 282.JPGVégigjártuk az épületeket, mire a krinolin jellegű beagle eléggé megszokott minket és az ugatással is felhagyott. Túrtam a telefonomat valami telefonszám után, de amit találtam azon nem válaszolt senki. Már kezdtem elszomorodni, mire egy autó tűnt fel a láthatáron. Nagy mákunk volt, mert a pecsételés elmaradt volna ha ők nem jönnek. Egy perc eltelt a köszönésünk és az első válasz között, de végül készségesen odaadták a pecsétet és indulhattunk vissza a többiekhez. Ezt követően megreggeliztünk és inkább egy újabb kerülővel aszfalton mentünk tovább. A déli pihenőt a hajósi pincéknél ejtettük meg, ahol ebédeltünk egy jót és megkóstoltuk a helyi borokat. Egy német emberkével is beszédbe elegyedtünk miután megkérdezte, hogy a Tour de Franceot nyomjuk vagy mi? Sükösdön még beültünk egy cukrászdába és egy sörházba, majd a csapat két részre vált. Hildával mi a kéken folytattuk az utunkat Ósükösdig, ahol bár volt egy kis homok, nem az volt most kivételesen a legnagyobb akadály. Alföldi Kéktúra 287.JPGPont az Anna kápolnánál, ahol egy geoládát is meg akartunk keresni éppen aratást végeztek és olyan hatalmas porfelhővel leptek be minket, hogy egy-két perc után inkább odébbálltunk. Itt szembesültünk a következő problémával miszerint szép lassan elfogyott az út a lábunk alól. Szó szerint volt ahol beszántották, máshol a gaz nőtte be, megint máshol meg korábban a Vajas-fok öntötte el az utat aminek nyomában kagylódarabok hevertek szerteszét. A végén már az ég is elkezdett dörögni, így sietősebbre fogtuk a dolgot és keresztül mindenen szép lassan megérkeztünk a szállásunkig. A többiek ekkorra már itt voltak és együtt vártuk a házigazdákat akik hamarosan meg is érkeztek és körbevezettek minket. Mindannyian csodálkoztunk milyen szép turistaházat tudnak itt fenntartani. Minden volt benne és mindez nagyon szépen volt megcsinálva. Még csocsóasztal is volt, amin gyorsan játszottunk is pár kört. Ahogy tavaly, idén is utolsó nap a tervekkel ellentétben úgy döntöttünk, hogy inkább bent alszunk a saját matracunkon és így reggel nem kell már a sátorral bíbelődni. Nagyon jól éreztük itt is magunkat és talán ide is visszajövünk még egyszer. Egy kutya és néhány macsek is szórakoztatott minket de estére be kellett húzódnunk a házba, mert a szúnyogok is hatalmas létszámmal képviseltették magukat.

Utolsó nap már reggel hatkor indultunk, hogy biztosan elérjük a hazafelé tartó vonatot. Nem is volt semmi probléma Bajáig, mivel odaáig nagyon jó minőségű aszfaltozott út vezetett. Viszont nem sokkal azután, hogy átkeltünk a Dunán a Türr István hídon és elhagytuk az üdülő övezetet olyan csapásokat kaptunk a nyakunkba ami miatt nagyon gyorsan visszavonulót kellett fújnunk. Alföldi Kéktúra 352.JPGElőször is a nemrég még rekord magasan tetőző árhullám után az úton mély, ragadós sár volt, ami úgy felgyűlt a kerekeknél, hogy hamarosan már tolni sem lehetett a bringát. Mindkét kerék úgy beállt, mintha betonba öntötték volna. Én még kicsit le is maradtam mert próblátam a kerék és a fék közül a sarat kibányászni, amikor láttam, hogy a többiek már menekülnek visszafelé. Sokat nem kellett magyarázni a helyzetet, mert addigra már engem is elleptek a szúnyogok. De nem ám egyszerű szúnyogok, meg nem is éppen kevesen. Ezek "vérszúnyogok" voltak. Nem lacafacáztak - szinte egyből a szívókájukkal fúródtak belénk és egyszerre vagy száz vett körbe folyamatosan. Nem lehetett elég gyorsan csapkodni, hogy néhány meg ne csípjen valahol. Kornéllal és Hildával mi hátramaradtunk és az utolsó házak egyikénél adtak egy slaggot, amivel nagy nehezen le tudtuk egy kicsit szedni a mocskot a kerekekről, hogy legalább tolni tudjuk kifelé. Eközben is majd felfaltak minket ezek a vérszívó dögök. Ennyit én még életemben nem láttam, de talán még összesen sem... Utólag otthon legalább 50 csípést számoltam meg csak térd alatt, pedig engem általában annyira nem is szoktak szeretni a szúnyogok. Így újabb újratervezés következett és ki kellett hagynunk ezt a szép részét a kéknek és az aszfalton kerültünk. Az utolsó 10-15 kilóméteren pedig Ági bringája is felmondta a szolgálatot és szétesett a hajtókarja. Mivel megszerelni nem tudtuk, Jinksyvel hol felváltva, hol pedig közös erővel toltuk Ágit a bringával együtt. Meglepően gyorsan tudtunk így is haladni és időben megérkeztünk Szekszárdra. Itt végül az én bringám sztendere is eltörött. Öröm az ürömben, hogy mindez az út legvégén történt. Kicsit még eszegettünk, iszogattunk majd felszálltunk a hazafelé tartó vonatunkra és búcsút vettünk az Alföldnek, amit végül sikeresen végigjártunk. Sok éves tervünk vált végre valóra és rengeteg szép emlék maradt utána...

Alföldi Kéktúra 306_1.JPG

További képek itt.

A bejegyzés trackback címe:

http://amrasura.blog.hu/api/trackback/id/tr685396047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu