Huszt

2010.03.14. 00:00

„Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
     Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
     Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
     Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
     Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!”
- Kölcsey Ferenc (Huszt)

 

Harmadik „szürti” utamon úgy döntöttünk, hogy Husztnak romvárát keressük fel négyen a lányokkal. Elsőnek a gáti cigánytábort ejtettük útba, az előre megbeszélt szép nagy fonott kosarak reményében. Amíg a lányok bent egyezkedtek én kint „őriztem” az autót. Természetesen nem volt semmi ok az aggodalomra, de azért én nem voltam teljesen nyugodt, és örültem, amikor végre újra útnak indultunk.

Következő célpont a román határ mellet fekvő Aklihegy volt, ahol az iskola nyári táborának szánt helyét néztük meg. Szürtétől a távolság mindössze 100 km körül lehetett, viszont ekkora távolságra itt jó néhány órát kell szánni. Kezdetben csodálkoztam is, hogy milyen jó utak fogadtak Ungvár felé, errefelé viszont a sebesség korlátozások helyett sokkal inkább a józanészre kell hagyatkozni, ha nem akarjuk nagyon gyorsan leamortizálni az autónkat. Legtöbb esetben viszont inkább csak arra lehetett optimalizálni, hogy minél kisebb kátyúkat találjunk telibe :). Nem csoda hát, ha arrafelé az út teljes „sávszélességét” kihasználják az emberek…

Utunk vége felé közeledve kissé olyan érzésem támadt, hogy már az Üveghegyen is túljutottunk, amikor elértük Nevetlenfalu (!) határát :D. Aklihegyen megnéztük a táborhelyet, és miután Péterfalván is tettünk egy hasonló kitérőt, elindultunk Huszt (Хуст) irányába. Elsőként a híres erődtemplomot kerestük fel. Nem tudtuk, hogy fel szabad-e menni, de mivel nem volt lezárva, ezért körülnéztünk a toronyban is, ahonnan be lehetett látni az egész várost. Leginkább abban reménykedtem, hogy a harangokat nem tervezik megkondítani amíg mi fent vagyunk, mert biztos leszédültünk volna :).

Az egykor stratégiai jelentőségű huszti várrom düledezve bár, de még 800 év után is ott magasodik a város fölött lévő Várhegyen. A toronyból is lehetett látni a várat, de sajnos már csak a kék-sárga lobogó lengedezik mellette...Próbáltunk utat keresni a várhoz, de turista térkép híján inkább úgy döntöttünk, hogy a jól bevált módszert választjuk… vagyis nekivágtunk nyílegyenesen a hegynek. Nem volt könnyű a városi cipőkben felkapaszkodni a havas erdőn keresztül a várhoz, de megérte az erőfeszítéseket. Fent nagyon szép kilátás fogadott minket, és a lemenő nap fényében az ősi vár romjai is nagy hatással voltak rám. Kis hógolyózás, és csúszkálás után megindultunk lefelé. Innen persze már könnyű volt megtalálni az utat. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy az út még csak véletlenül sem arra vezetett amerre mi az autót hagytuk. Út közben egy hatalmas temetőbe futottunk, majd a hegy másik felén elértük a város határát. Nem volt egyszerű sötétben visszatalálni az autóhoz, de egy kis pihenő után újra erőre kaptunk, és már utaztunk is visszafelé.

További képek itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://amrasura.blog.hu/api/trackback/id/tr542068208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása