Sipot vízesés

2010.05.08. 21:14

„Sose várd a jövőtől, miként a bolond várja a folyóparton, hogy a víz lefolyjon egyszer. Mert a folyó, akárcsak az élet, örök, miközben pillanatról pillanatra más és más.” – Szókratész

 

Utolsónak tervezett Kárpátaljai utunkon Hilda helyi mentorával, és néhány ismerőssel elmentünk Kárpátalja egyik legszebbnek tartott vízeséséhez a Sipot vízeséshez. Magdi - Hilda mentora - ment az első autóval, mivel a helyi rendszámú autókkal állítólag kevésbé szórakoznak a rendőrök. Szerencsére nem is történt semmi probléma út közben, mindössze annyi zavarta meg az összképet, hogy a szokásos felhők megjelentek Kárpátalja felett, ahogy általában Hildával és velem szokott mostanában történni. Végig az úton mindenfelé kisebb fabódékban kirakodóvásár kísért minket, ahol nyomban be is szereztünk egy fa korsót és szemet vetettünk (vetettem) egy egészen egyedi párnára :). Az út vége felé már az utak kissé megkoptak, de végig járható volt.

A vízesés közelében már kirándulók hada vett körbe minket, és mi is elindultunk megnézni a látványosságot. Nem kellett sokat sétálni, meg is találtuk a gyönyörű vízesést. Természetesen rengeteg képet készítettünk, közelről, távolról, emberekkel és anélkül. Persze ehhez ki kellett várni amíg mindenki, aki előttünk fényképezkedett visszainduljon. Ekkor jött el a mi időnk, és vagy tíz percen keresztül kattogtattuk a gépeket - nem kis morgolódást okozva a mögöttünk érkezők között :D. Én is bevállaltam, hogy mindenki gépével készítek pár képet. Mit ne mondjak, elég kellemetlen volt öt fényképező géppel a kezemben várakoztatni az embereket. Viszont ha már eljut az ember egy ilyen szép helyre, akkor miért ne csinálna rengeteg képet? Persze jobb lenne, ha nem kellene fényképező gépekkel hadakozni, és csak az élményre koncentrálni, de hát akkor most Ti sem láthatnátok ezeket a szép kedvcsináló képeket...

A bejegyzés trackback címe:

https://amrasura.blog.hu/api/trackback/id/tr652196840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.