"A régi barátokkal kapcsolatban az egyik legnagyobb áldás, hogy az ember megengedheti magának, hogy hülyét csináljon magából előttük." - Ralph Waldo Emerson

Szóval, van ez a dolog, ez a Legalja fesztivál... Tudtam én erről, de nem gondoltam volna, hogy ez ennyire az alja valaminek... (Csak jó humorú olvasóknak.)

2010.07.22-én megérkeztünk Vácszentlászlóra, egy látszólag nyugodt légkörű kis faluba, ennek is egy kertváros jellegű részébe. Tehát tényleg az Isten háta mögé. Első bálozó révén fogalmam sem volt, hogy mi is várhat rám, de bátor voltam és készen álltam bármire.

Szépen sorjában megismertem a résztvevőket, majd indultak a "programok". Vacsorakészítés ivással egybekötve, beszélgetések ivással egybekötve, makettezés ivással egybekötve és sorolhatnám, a lényeg úgyis az iváson volt. (Mivel az események sorrendje nem éppen tiszta - szerintem senkinek sem, így nem fogják bánni -, eszembe jutásuk sorrendjében írnám le azokat.)

Létezik Vácszentlászlóhoz közel egy Vietnám, ez hasonlít az eredetire, de azért mégis talán kicsit más. Szimplán annyiból áll az egész, hogy a közeli töltésen kell legurulni, lehetőleg kikerülve az üvegdarabokat, szúrós, tüskés növényeket és persze egymást. Vagy éppen ennek inverze a lényeg, attól függ ki mennyire részeg. :) Irtó mókás tud lenni, és másnap irtó fura foltokat lehet találni a ruházatunkon. (De megéri.)

A fesztivál aranyérmes szakácsai Maci és Marci, akik olyan finom dolgokat csináltak nekünk, amire öröm volt inni. Na, a viccet félretéve valami mennyeiek voltak azok a vacsorák, főleg a húspogácsa. Nyammmmm.... Emellett csináltak még nekünk (az alatt a 3 nap alatt míg mi résztvevők voltunk) például lecsót.

Házigazdánknak sajnos hétközben dolgoznia kellett, így csak pénteken tudott teljesen azonosulni velünk, habár azt hiszem, akkor be is hozta a lemaradását. Kellő mennyiségű alkoholfogyasztás után magából kikelve próbált például egy üveges sört műanyag napelemes kerti lámpával kinyitni, miután kb. ötöt használhatatlanná tett sikerült is neki. Majd ő is túlélte Vietnámot, csak az útjában állók nem. Gondolok itt kerítésekre, farakásokra, bokrokra, üvegekre és hasonló dolgokra. "Pinabá" estéjét is megkeserítették Donáttal karöltve, aminek meg lett a gyümölcse. (Itt a fesztiválozók értik mi mindenre gondolok.)

Sajnos mi szombat reggel rövid búcsúzkodás után útra keltünk a Völgy felé, amit azt hiszem a májunk nem bánt. Élménydús napokat töltöttünk el az Isten háta megett, és várjuk a következő fesztiválidőpontot. Aki nem vett még részt ilyesfajta bulájban, az bánhatja!

Köszi srácok a társaságot és külön köszönet a házigazdáknak!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.