"A csitári hegyek alatt régen leesett a hó.
Azt hallottam, kisangyalom, véled esett el a ló.
Kitörted a kezedet, mivel ölelsz engemet?
Így hát kedves kisangyalom, nem lehetek a tied."

Ez nálunk is majdnem így alakult...

Második találkozásunk előtt Karesz izgalmassá tette az életet. December 21-én este kb. 22 órakor eltörte a bal kulcscsontját, szánkózás közben.

Szegény alig merte elmondani, kicsit szégyellte a dolgot, de én nem hagytam annyiban, kiszedtem belőle, hogy mi történt és felajánlottam neki, hogy meglátogatom. Erre a felajánlásra rávágta, hogy nem szeretné...
Gondoltam nincs is eltörve neki semmije, egyszerűen le akar rázni. De fél óra múlva jött a hívás, hogy talán mégis megpróbálhatnánk így találkozni, persze rögtön belementem a "randiba", szerdán már érkeztem is Kelenföldre.

Leszállok a vonatról, Kareszon kabát, bal keze sehol... Kicsit meglepődtem, de aztán rájöttem, hogy csak elrejtette. (Ezek szerint nem hazudott, tényleg eltört valamije!:P) Ekkor viszont azon kezdtem izgulni, hogy mi lesz az autóval... De ezt is megoldottuk. :)

Az állomásról utunkat a Mom park felé vettük, azzal az elhatározással, hogy megnézünk egy jó filmet. Fél óra válogatás után kiválasztottuk a lehető legrosszabbat (Holdhercegnő). Mivel a film egyikünket sem kötötte le túlságosan, ezért megpróbáltuk elfoglalni magunkat valami mással. (A film alatt elcsattant az első csók.) Arra pont jó volt a film, hogy kb 100 perc után úgy jöjjünk ki a teremből, mint egy pár. :$

Mozi után bevallotta Karesz, hogy van egy meglepetése számomra. Próbáltam belőle kiszedni, hogy mi lehet az, persze a siker elmaradt. Elmentünk a Budai várhoz, ott sétálgattunk közben beszélgettünk. Elérkezett este 7 óra és végre megtudtam mi is az a meglepetés. Labirintusba mentünk kis olajlámpással, nagyon élvezetes volt. :) Igaz, egyszer eltévedtünk!

Mivel még nem volt elég egymásból, így elmentünk teázni. Azt hiszem Zöld Teknős a hely neve, de én kezdettől fogva Zöld Takonynak hívtam... :) Nagyon finom sütiket ettünk és ugyancsak nagyon finom teákat ittunk, azóta is készülünk még egyszer elmenni, ha másért nem is, nosztalgiázni. :)

Mikor végeztünk már nagyon későre járt, úgy döntöttünk, hogy érzékeny búcsút veszünk egymástól. Mielőtt megérkezett a vonatom, megkaptam a karácsonyi ajándékomat, amit csak szenteste nyithattam ki... Embert próbáló feladat volt, de teljesíthető. (Egy plüss Labrador kutyust kaptam, pont olyat mint Maya és Inka, az ő neve Pajtás lett.)

Röviden: 2009. december 23. sorsfordító nap volt számunkra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.