„Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege hideg, téli éjszakákon,
Én vagyok tornácod fedele, melynek árnyékában menekülsz a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házadat tartja,
Én vagyok asztalod lapja,
Én vagyok az ágy, amelyben fekszel, a deszka, amelyből csónakodat építed,
Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmégy mellettem, hallgasd meg kérésem:
Ne bánts!” - Az erdő fohásza
 

Hilda gimis osztályfőnöke, alias Ofő szervezésében mi is beneveztünk az idei Keresztyén Iskolások Túlélő Túrájára (KITT). Erre most a Tubes környékén, a Mecsekben került sor. Mivel mi már kívül estünk a megengedett korosztályból ;), ezért csak szórakozásból indultunk. Kis késéssel érkeztünk, de még így is kb egy órát vártunk mire elindulhattunk. Gyorsan szereztünk mi is egy pontgyűjtő füzetet, amin a lehetséges célpontok és a túra során megválaszolható kérdések voltak leírva. Itt volt még Hilda három gimis osztálytársa is (András, Beni és Feri), és úgy döntöttünk, hogy mi négyen (Mayával és Inkával) is csatlakozunk hozzájuk.

Elsőre kis kitérővel ugyan, de a Tubest terveztük megmászni, hogy a szint nagy részén már az elején túl is legyünk. Az elképzelés jó volt, de ehhez jó kis emelkedőn kellett felkaptatnunk. Körülöttünk sokfelé más csapatok résztvevői kószáltak, a földön pedig mindenfelé medvehagyma zöldellt. Korábban nem is említettem, de a túra éjszaka került megrendezésre, hogy ezzel is még érdekesebb legyen. Egy ideig még együtt tartott a csapat, de Hildával és a blökikkel inkább úgy döntöttünk, hogy mi rövidebb szakaszon járjuk be a táv további részét. Valójában nem is nagyon lehet az összes ellenőrző pontot végigjárni, inkább csak az a cél, hogy az adott idő alatt minél többet járjunk be közűlük. Eközben kérdésekre próbálunk meg helyesen válaszolni, amikhez az információkat az út során lehet összegyűjteni. Mi végül csak a legfontosabb pontokat jártuk végig, és néhányat azok közül amik csak kisebb kitérőt igényeltek. Ezzel együtt is biztos bejártunk vagy 25 kilométert és jó sok szintet. Idő közben néhány ponton külön feladatokat is meg kellett oldani. Ezek között volt memória játék, nyelvtani és matematikai feladat, illetve ügyességi is, ahol összekötött lábbal kellett végigugrálni egy nagy réten különféle ábrák után kutatva. Ez utóbbin Maya és Inka lepődött meg leginkább, ahogy mi ketten Hildával összekötött lábbal ugráltunk vagy tíz percen keresztül :).

A tájból persze nem sokat láttunk a sötétben, de a fejlámpák elegendő fényt nyújtottak ahhoz, hogy mindig jó irányba haladjunk. Ennek ellenére egyszer egy kicsit elbizonytalanodtam… már vagy egy órája gyalogoltunk teljesen elhagyatott úton, ahol az eddigi „tömeggel” ellentétben most egy emberrel sem találkoztunk. Legjobban akkor kerekedett el a szemem, amikor egy közeli bokorból két sárgán világító szempár meredt ránk; majd amikor újra visszanéztem már nem volt sehol. Az út vége felé eléggé elfáradtunk, és rövid időre megpihentünk egy padon. Egymásnak dőltünk a blökikkel a lábunknál, és így ülve el is aludtunk pár percre. Már pirkadt amikor újra útra keltünk. Hamarosan megérkeztünk, leadtuk a nevezési lapunkat és már aludtunk is tovább az autóban. Másnap az eredményhirdetés és egy adag finom babgulyás után mentünk haza, de egy rövid időre ellátogattunk Németkérre, édesanyám szülőfalujába is.

(A jobb szélen ott van Maya és Inka neve is :))

További képek itt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.