"Könnyebb száz világi vágyat meghódítani, mint egyről lemondani."
Buddha

Buddhának valóban igaza van a fenti idézettel. Nekünk az az aprócska vágyunk, hogy feljussunk a Triglavra igencsak nehéznek bizonyult, de még mindig könnyebbnek mint lemondani róla. Tavaly kétszer is nekifutottunk egy héten belül, de sajnos pár száz méterrel a csúcs előtt vissza kellett fordulnunk. Idén már biztosra akartunk menni így elhatároztuk, hogy "last minute" út lesz - amint látjuk, hogy jó idő várható már pakolunk is az útra. Így is lett...

Az indulás előtti hetekben folyamatosan az időjárás jelentést nézegettem és végül augusztus idusa környékén úgy nézett ki, hogy végre megérkezett a várt jó idő. Már mindennel jó előre fel voltunk készülve így gyorsan el tudtuk intézni az úthoz szükséges dolgokat és 10-én hajnal háromnegyed négykor már nagy reményekkel faltuk a kilométereket a Triglav felé. 9 óra is elmúlt már mire megérkeztünk a hegy lábához, az Aljazev Domhoz (parkolás 3,5 euró). Mindketten nagyon vártuk már ezt az utat és pont emiatt kicsit tartottunk is tőle, nehogy megint valami közbejöjjön.

A felfelé irányhoz a Tominskova útvonalat választottuk. Ezt az útvonalat B-s nehézségű Via Ferratának jelölik ami pont alkalmas volt számunkra, hogy kicsit kipróbálhassuk a felszerelésünket. Nem mondom, hogy elengedhetetlen a biztosítás ezen az úton, de mint tudjuk az ördög sohasem alszik és bármikor megcsúszhat az ember. Főleg a nagy tömegben tud hasznos lenni, amikor szemben is jönnek a kis párkányokon. A sisakot viszont mindenképp javaslom mivel eléggé törmelékes a terep és hiába tudsz te vigyázni arra, hogy hova lépsz, abban sosem lehetsz biztos, hogy aki éppen fölötted szerencsétlenkedik nem zúdít rád kisebb-nagyobb sziklákat.

Az Aljazev Dom után a nagy karcsinál átkeltünk a kis patakon és már mentünk is felfelé a meredek hegyoldalon. Az út felfelé elég fárasztó volt, de cserébe nagyon szép kilátásban volt részünk. A biztonság kedvéért mi szinte végig akasztgattunk a karabinerekkel. Ahogy haladtunk szép lassan eltűntek a fák, aztán a törpefenyők is míg végül már csak sziklák voltak ameddig a szem ellátott. Nagyon szerencsések voltunk mert többször találkoztunk zergékkel is. Egy fiatalabbat alig néhány méterről csodálhattunk jó sokáig. Ahogy egyre feljebb értünk egyre több helyen találkoztunk nagy hófoltokkal. Gondolkodtunk is rajta, hogy augusztus közepén miért nem olvadnak el, mivel mi még pólóban is izzadtunk. Viszont hamar megkaptuk a választ, mert amint megálltunk pihenni egy árnyékos helyen már elő is kerültek a hosszú ruhák.

Tudtuk jól, hogy nagyjából milyen hosszú útra kell számítanunk, de azért mindig reménykedtünk, hátha az újabb és újabb sziklacsúcsok mögül megpillantjuk a Triglavski Domot. Végül elérkezett ez a pillanat is és amint tavaly a másik irányból, idén is csak az utolsó métereken vettük észre a hatalmas épületet. Gyönyörködtünk egy kicsit a látványban, de a kápolnába most felújítás miatt nem lehetett bemenni. Bent kifizettünk 23 eurót fejenként az ágyakért és mentünk is lecuccolni. Meglepetésünkre most is ugyanabba a szobába kerültünk mint tavaly, de most egy ablakhoz közeli "dupla" ágyat választottunk. Megérdeklődtük a másnapi időjárást és azt kaptuk, hogy "very gut". :) Ennek nagyon megörültünk és reggelre halasztottuk az aznapi csúcsmászást. Mivel itt elég borsos ára van mindennek, ezért inkább vittünk magunkkal elegendő ételt/italt. A víz jelenti a legnagyobb problémát mivel ezen az útvonalon sehol sem lehet találni és eléggé meg tudja nehezíteni a táskákat. Fejenként napi másfél liter vizet vittünk magunkkal, és bár elégnek bizonyult, jobb két liter vízzel számolni ilyen meleg időszakban. A csomagunkban volt még egy-egy hálózsák is, de ha nem kényes az ember akkor az ott kapott pokrócokkal is lehet takarózni. Igaz a pokrócok közül egyet így is felhasználtunk mert éjszakára igencsak lehűlt a levegő. Kint nulla fok körül lehetett és gyönyörű tiszta volt az ég, de bent sem volt túlzottan meleg. Emiatt célszerű egy meleg ruhával is készülni és jó ha visz magával az ember legalább egy kis kesztyűt és olyan sapkát ami védi a homlokodat és a tarkódat a naptól és a füledet az erős széltől. Ezen kívül talán még ami nagyon fontos, az a napszemüveg. Erős napsütésben ugyanis még hó nélkül is lehet hóvakságot kapni, mivel a sziklák nagy része hófehér és nagyon vakító. A szállás egyébként elég korrekt ha nincsenek nagy igényei az embernek. Értem ez alatt azt, hogy 20-30 emberrel kell megosztanod a szobádat akik közül jó eséllyel legalább 10 horkol. Fürdeni természetesen nem lehet, de kézmosási lehetőség és WC  van bőven.

A hangulat amúgy általában elég jó szokott lenni és estére teljesen felpezsdül az élet a konyha körüli részen. Tavaly még egy díszes tangóharmonika is előkerült és arra ropták a táncot. Mi most csak a vendégkönyvet lapozgattuk és egy kis tisztálkodás után korán eltettük magunkat másnapra. Nem véletlenül mivel hajnal négyre állítottam be az órát. Elég nehezen tudtam elaludni, mert valamitől majd szét robbant a fejem. Mindenesetre négykor megszólalt a telefonom és egy tíz perc csendes szemlélődés után végleg meggyőztem magam, hogy itt az ideje felkelni. Tudtuk jól, hogy ha későn indulunk akkor az elemeken túl a nagy tömeggel is meg kell majd küzdenünk. A fejlámpámat félig letakarva félhomályban kezdtünk el nagyon lassan készülődni és végül elsőként hagytuk el a szobánkat. Kint már egy-két ember bóklászott és láttuk ahogy páran neki is vágnak a hegynek.

Kint még csak a távoli horizonton volt egy kis fény, de a problémát nem a sötét okozta. Olyan erős szél fújt megállás nélkül, hogy majd lefagyott a fülünk. Kicsit demoralizáló volt a sötétben nekivágni az elénk tornyosuló hegynek, de szép lassan elindultunk felfelé. Ahogy haladtunk egyre több helyen találkoztunk kis táblákkal, amik szerencsétlenül járt túrázóknak állítanak emléket. Szerencsére nekünk most nem kellett semmilyen komolyabb természeti akadállyal számolnunk, így magabiztosan haladtunk felfelé. Hihetetlenül szép látványban volt részünk, ahogy a felkelő nap megvilágította a hegyeket és a felhőket. Ezen a részen is használtuk a beülőket, de leginkább lefelé vettük hasznukat amikorra a tömeg valóban utolért minket. Nem gondoltam volna, de lefelé tényleg annyi ember jött szembe, hogy legalább kétszer annyi ideig tartott lejutni, mint felfelé menet.

Hamarosan azonban megpillantottuk a híres Aljazev Stolpot és egyre izgatottabban haladtunk felfelé. Mire felértünk a csúcsra már teljesen kivilágosodott és elállt a szél is. Nagyon nagy élmény volt számunkra így legalább fél órán át ámultunk mire elindultunk vissza. Minden irányba hatalmas távolságra el lehetett látni és mint utólag megtudtam akár még Velencét is látni lehet onnan.  Ezt lefelé menet mesélte egy fiatal pár akikkel beszélgetésbe elegyedtünk, amikor meghallottuk, hogy magyarul beszélnek. A legviccesebb az egészben, hogy Hilda még fel is ismerte a lányt, mivel indulás előtt pár nappal a Mountexben nézelődve hallottuk amikor mondta az eladónak, hogy mennek majd a Triglavra. Akkor nem hittem volna, hogy összetalálkozunk majd velük, mivel gondoltam csak nem új bakancsban vág neki. Nem kicsit lepődtek meg ők is amikor Hilda rákérdezett, hogy véletlenül nem volt-e a napokban a Mountexben. :)

Egy kicsit még pihentünk a szálláson, mivel a fejfájásom csak nem akart elmúlni. Kis erőt merítettünk és folytattuk utunkat lefelé. Erre az irányra a Prag útvonalat választottuk, de utólag meg is bántam. Igaz ez is nagyon szép volt, de végig a tűző napon haladtunk és árnyékot adó fák sem voltak az út utolsó harmadában sem - szemben a felfelé vezető úttal. Ha mindez nem lenne elég akkor még ehhez jön, hogy elég törmelékes ez az út, ami szintén nem túl kellemes hosszú távon. Talán ha nem lett volna ilyen meleg akkor ez sem lett volna ilyen kellemetlen, de így én nagyon nem tudtam élvezni. Ez az út kicsit hosszabbnak tűnt és kevesebb helyen lehetett akasztani. Sokkal inkább a kiálló rudak voltak a jellemzők. Ha beülő nélkül akarja valaki északról megmászni a Triglavot, akkor talán inkább ezt az utat javaslom. A legtöbb leírásban azt olvastam viszont, hogy a Tominskova javasolt felfelé, a Prag pedig lefelé. Mivel én nem próbáltam a másik irányba ezért nem is akarom felülbírálni. Az viszont biztos, hogy a lefelé megtett legalább 1800 méter folyamatos lejtőtől és a nagy táska együttesétől olyan izomlázam lett, amit még egy héttel később is megemlegettem. :)

Nem bántuk azt sem amikor újra megpillantottuk Süsüt. Szállásunk sem volt az elkövetkező három éjszakára így hamar útra is keltünk Bovec felé, hogy a leendő vadvízi evezésre és kanyoningra felkészülhessünk. Meglepetésünkre kb a tizedik apartmanban is azt a választ kaptuk, hogy nincs szabad szoba. Mint megtudtuk ez az év legforgalmasabb hétvégéje és esélytelen, hogy itt a közelben szabad szobát kapjunk három napra. Végül visszamentünk az egyik házhoz ahol csütörtök estére tudtak adni szállást 23 euróért. Pénteken kipihenve ébredtünk és mentünk tovább Kobaridba, ahol vízeséseket néztünk és kirándulgattunk. Szállást itt is hasonlóan körülményesen találtunk, de ami lett az nagyon tetszett mindkettőnknek. Szombatra visszamentünk Bovecbe mivel onnan indult az evezés.

Az evezésre egy hosszú, egész napos program lett tervezve az Isonzón (Soca). Sajnos elég körülményes volt az indulás, mivel rajtunk kívül egy jó nagy csapat volt még, akik több mint egy órát késtek és így csak jó nagy csúszással tudtunk elindulni. Lényeg a lényeg, a program nagyon érdekes és izgalmas volt. Az út első felén Hildával ketten eveztünk egy két fős kenuban. Nagyon jó kis csapatot alkottunk és sikeresen vettük az akadályokat, de a nap másik felében ő inkább átült a nagy csónakba, mivel mint megtudtuk onnan indult a nagyon kemény rész. Idáig is voltak 2,3,4-es nehézségű szakaszok (max 6), de innentől szinte végig 4-es nehézségű részek jöttek. Egy ismeretlen emberrel kerültem párba, aki korábban még nem is evezett, így kissé megindult a paralé képződésem. Szerencsére vele is nagyon jól kijöttünk és nem borultunk egyszer sem, ami nem volt elmondható az összes csónakról. Jó néhányszor nagyon meredek helyzetbe kerültünk, de valahogy mindig sikerült megúsznunk "szárazon". Összességében nagyon nagy élmény volt számunkra és szerintem nem az utolsó evezésünk.

Az estét az autóban töltöttük egy kempingben. Néhány kényelmetlenségtől eltekintve ez is teljesen megfelelt számunkra. A vasárnapi kanyoning túra szintén elég izgalmasra sikerült a Fratarca kanyonban. Ilyen programon korábban én sem vettem még részt, így nem tudtuk mire számíthatunk. A lényege a kanyoningnak, hogy egy hegyi patak mentén ereszkedik le az ember, folyton vízesésekről ugrálva, csúszva vagy éppen kötélen eresztve. Ez is egész napos túra lett, ami éppen elég volt ahhoz hogy rengeteg élményt szerezzünk és jól át is fagyjunk. Igaz volt rajtunk neoprén ruha, de az sem arra van tervezve, hogy egész nap hideg vízben ácsorogjon az ember, miközben egy kis napfény sem ér minket. Én egész jól bírom a hideget, a napot pedig utálom, de most én is úgy húzódtam minden tenyérnyi beszűrődő napfényre mint valami hüllő. Egyébként ez is nagyon izgalmas volt, de abban megegyeztünk Hildával, hogy egyszer elég volt kipróbálni. A nap fénypontja az volt, amikor egy 45 méteres vízesésről eresztettek le minket egy nyüzüge kis kötélen amin két darab csomó, néhány karabiner és egy Joe tartott vissza minket attól, hogy egy másodperc alatt érjünk el az alattunk tátongó mélység aljára. Itt nekünk mindössze annyi dolgunk volt, hogy élvezzük az ereszkedést. Az elején ez nem volt annyira egyszerű dolog mint ahogy hallatszik, de ahogy haladtunk lefelé egyre inkább sikerült ez is. Amúgy tényleg elég félelmetes érzés elengedni magad 45 méter magasan miközben ezerrel ömlik a nyakadba a vízesés és te pedig csak egy darab kötélen lógsz. A lényeg a lényeg, szerencsésen megérkeztünk mindannyian és a rengeteg élménnyel megpakolva Süsüt, már száguldottunk is hazáig.

További képek itt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.