"Ahol nincsen emberi reménység,
ott vagyon az isteni segítség."

Mikes Kelemen

A Volánnak megint majdnem sikerült tönkretennie egy hétvégénket. Persze ezúttal sem rajtuk múlott, hogy végül nem úgy alakult. Gondoltuk március utolsó hétvégéjén bejárjuk az OKT Katalinpuszta és Felsőpetény közötti hiányzó szakaszát. Hildával, anyuval és a két vízilóval vágtunk neki a nehéznek látszó túrának. Ismerve a Volánt, biztos ami biztos alapon nagyjából egy órával korábban kimentünk Katalinpusztára, hogy minden eshetőségre felkészülhessünk. Úgy tűnt mások is várnak a buszra és még a megállóban is ki volt írva a menetrend... így már nyeregben éreztük magunkat, aminek örömére egy sörrel is megajándékoztam magamat. Persze kiderült, hogy korán ittam a medve bőrére...

A blökiket rendesen felöltöztettük szájkosárral és pórázzal, annak rendje és módja szerint, de kiderült hiába utaztam eddig rengetegszer így - a Volánnak ismét sikerült meglepnie. Mint megtudtuk a Volán közelről sem mondható állatbarátnak, mivel mint kiderült egy buszon egy időben összesen egy kutya tartózkodhat. Hát mondom biztos csak a buszsofőrnek gurult el a gyógyszere, mert ilyen hülyeséget még nem hallottam. Mondtam neki, hogy nem egyedül viszem, hanem hárman vagyunk a két kutyára. Gondoltam csak az lehet a baja, hogy egy ember csak egy kutyát vihet magával (ezt még talán meg is tudnám érteni), de továbbra is ugyanaz az agyhalott monoton válasz jött, hogy "nem lehet". Hiába mutattam neki, hogy rajtuk van a szájkosár és a póráz is, hiába mondtam, hogy eddig is mindig így utaztam, sőt még azt is javasoltam, hogy kifizetem a teljes felnőtt jegy árát a kutya helyett, de ez a szerencsétlen csak kötötte az ebet a karóhoz. Szó szerint... Legalábbis tette volna, mivel kb öt perc vitatkozás után stílusosan kiböfögte, hogy akkor kössük ki a kutyát az árokba. Na abban a pillanatban el is durrant az agyam és szép, kerek, egész, összefüggő, barokkos torgyáni körmondatban elküldtem a buszsofőrt melegebb éghajlatra.

Elsőre úgy tűnt, hogy mehetünk haza, mert a következő busz (jó Volános szokás szerint) talán este jött volna. Kicsit lehiggadtunk és Hilda javaslatára megkérdeztük az egyik csoportot (akik gyanúsan ugyanarra akartak menni mint mi), hogy nem tudnak-e esetleg minket is elvinni. Szerencsére rendesek voltak és megegyeztünk, hogy amikor visszafelé jönnek akkor engem is eldobnak az autóig, amivel vissza tudok majd menni a többiekért. Szóval minden jó ha a vége jó és úgy tűnt, hogy végül minden jól alakul a kezdeti nehézségek után.

A túra elején egyből egy jó meredek 600 méteres emelkedéssel kezdődött fel a Naszályra. A kora tavaszi tájat millió apró virág borította (hóvirág és odvas keltike) és még az illatukat is lehetett érezni. Fent a kilátónál sajnos a távoli köd miatt nem sok mindent lehetett látni. Azonban így is megérte felmenni, mivel lefelé menet a másik oldalon még szebb kilátásban volt részünk. Itt találkoztunk azzal a csoporttal akiknek reggel még sikerült feljutniuk egy kutyával a buszra és csodálkoztak is hogy mi hogy-hogy elindultunk. Az út további részében is végig kísértek minket a kis virágok és már csak kisebb emelkedők voltak hátra - viszont annál nagyobb távolságok. Megmentőinkkel többször összefutottunk az úton és végül Felsőpetényen a megbeszéltek szerint felvettek és elvittek Süsühöz.

Hát így alakult ez a hétvége és szerencsére most a Volánnak sem sikerült (teljesen) beleköpniük a levesünkbe. Az pedig már biztos, hogy ezentúl igyekszem minél messzebbről elkerülni a Volánt.

További képek itt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.