„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” - Antoine de Saint-Exupéry

Szürtéből hazaérve Karesz az állomáson fogadott egy meglepetéssel, amit nem volt hajlandó elárulni, egészen a Népligetig. Itt megláttam a táblát, mely' a Láthatatlan Kiállítást hirdette. Rögvest mosolyra derültem és titokban reménykedni kezdtem, hogy ez lesz a meglepetés. :) És lám-lám, az én Kareszom újra a kedvemre tett vagy úgy is mondhatnám, hogy előre kitalálta a gondolatomat. Mivel mikor leparkoltunk, közölte velem, hogy akkor irány a Láthatatlan kiállítás. :)

Mikor odaértünk épp indult egy csoport, így csatlakoztunk hozzájuk. A vezetőnk egy 3 éve vak férfi volt. Sokat mesélt nekünk a két világ közötti tényleges különbségről.
Útnak indulva sokszor bokán rúgtam Kareszt, jelzem jogosan, mert semmit sem láttam (és persze Ő sem). Voltunk parasztházban, utcán, zöldségesnél, konyhában, múzeumban és többek között még egy szórakozó helyen is. Nagyon tanulságos és egyben szórakoztató is volt. Sok olyan dolgot megtudtunk, amit hasznosíthatunk az életben is, ha egy látássérült felebarátunkkal találkozunk. (Pl.: Ha látjuk, hogy egy vak ember épp felszállni készül egy buszra, akkor előbb kérdezni kell mintsem segíteni felszállni, mert meglehet, hogy többet ártunk, mint segítenénk. Mivel a látássérülteket megtanítják tömegközlekedni, nem kell őket béna emberként kezelni!)

A kiállítás végén sok praktikus eszközt próbálhattunk ki, melyeket gyengén látók használnak például a konyhában. Mindenkinek kötelezően ajánlottá tenném a kiállítás látogatását. Tényleg érdemes egyszer időt szakítani és elmenni "tanulni". :)

25-én hétfőn este úgy döntöttünk, hogy irány a Balaton és mivel tél van, így nem bikinit pakoltunk, hanem jégkorit. Még soha nem voltam télen a Balatonnál, így nagyon örültem, hogy végre láthatom jégbe fagyva. Csodálatos látványt nyújtott a mozdulatlan magyar tenger. Izgatottan vártam, hogy végre hasíthassam a jeget. :)

Nagyon tetszetős volt, hogy végre nem körbe-körbe kellett menni,  mint a műjégen. Mehettem arra amerre kedvem tartotta. Miután átfagytunk a csípős téli levegőn, mentünk szaunázni utána meg lubickolni és újra szaunázni, lubickolni, szaunázni... ez volt számomra az igazi kikapcsolódás és pihenés.

26-án este szomorúan pakoltam össze a cuccaim... "Sajnos" szerdán szemináriumon volt jelenésem. Pedig szívesen elviseltem volna még ezt a sűrű programot! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.